Ó, hát mondád, Aria, szád most már igazat szól,
s pusztán jószándékodból megtörted a csendet!
Ígérted, többé nem láthatlak szemeimmel,
mégis, megtörtvén a papírra vetett fogadalmat,
kéred most a barátságot, ami még sose kellett!
Ó, hát mondád, Aria, szád most már igazat szól,
s pusztán jószándékodból megtörted a csendet!
Ígérted, többé nem láthatlak szemeimmel,
mégis, megtörtvén a papírra vetett fogadalmat,
kéred most a barátságot, ami még sose kellett!
Mondd mért hinném el, hogy a lelked tiszta a bűntől!
Újból lenne okom bizodalmat hagyni tebenned?
Elfeledéd tán azt, amikor szemeid legelőször
rám emeléd, míg mástól vártad a csókot?
Mondád: " Hogyha a ló nincs, akkor jó a szamár is!"
S hűtlenséged csúf emlékét tán kitörölted?
Emlékezz csak! Sárba tiportad a hű szeretődet,
s kurválkodtál egyazon éjjel férfihadakkal!
Ostoba volt és szemfényvesztő, ó, a szerelmed!
Porhintés volt, s közben vágytál más ölelésre!
Mocskos száju ribancom! Nékem az új szerelemben
sem hagytál feledést s egyetlen cseppnyi nyugalmat!
Többé nem tudsz engem lóvá tenni! Szamárból
sárkánnyá lett régi szerelmed, s porba tiporhat!
Kék ruha rajtad többé nem csábít az öledbe!
Aria! Ismerem én már rég a te kígyó lelked!
|