Átölelt a fény
Magába hívott
A sötét, s a szürke
Egymással játszott.
Hol színekben szállva,
Hol magányba zárva
Megannyi életet
Célt, reményeket…
Csak álmodok…
Csak nézek előre…
Magam előtt látom arcod…
Tenyeredbe temeted,
Nehéz nap van mögötted.
Aztán látom, ahogy mosolyogsz,
Abban a pillanatban.
Te is nézel előre, s látsz,
Látsz magad előtt, vársz…
Mint terek közt a dimenzió,
Mi eggyé válik, ha közös a gondolat,
S együtt vagyunk
Magunk mögött hagyva múltunkat.
Nincs már zaj, nincs lánc,
Bennünk közös szív dobog.
Lüktető csend öleli
Remélni hagyott mellkasunk.
Lassan leszáll az este,
S vele együtt újra visszatér
Az elharcolt idők rejtelme,
De mi csak nézünk, nézünk előre.
Magad előtt látod arcomat,
S én, ahogy ősz pillád hunyod,
Mély, egy-szerelmes szavad
Oly lággyá teszi elnémult hangomat.
Lüktet ereimben a vér,
Gesztenye fürtjeim közé ér
Reszkető, puhán lágy kezed,
Szemed hunyod, újra szemed.
Magadhoz húzol, tiéd vagyok…
Homlokon csókolnak az angyalok,
Kik velünk vannak…
Mint akkor, s most is még,
Ugyanazok.
Átölel a fény
Magába hív
A sötét, s a szürke
Egymással vív,
Hol színekben szállva,
Hol magányba zárva
Megannyi életet,
Célt, reményeket.
Online látogatók:
Látogató: 93
Regisztrált: 0
Kereső robot: 20 
Összes: 113
