Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Húsvét előtt

, 1932 olvasás, Sandor , 6 hozzászólás

Hit és vallás

Egy héttel húsvét előtt: éljenzés, hozsanna!
Áldott, aki jő az Úrnak nevében!
Felsőruhák hullnak az útnak porába,
Jézus szamárcsikón már Jeruzsálemben.

Körülte ünneplés, majd botránkozók hada,
midőn a korbács működésbe lép!
"Imádkozás helye, Atyámnak hajléka!"
Tettét magyarázva ez a védőbeszéd.

Aztán gyógyít, s tanít. Mert ezért jött Jézus!
Az evangélium, az Ő ajkán hatalom.
Mennyei kenyér az, melyből nekünk is jut
Hívő és hitetlen osztozhatnak azon.

Mert Életet hozott! Mely szemnek láthatatlan.
Örök és dicső mi meg nem érthető.
Értelem, tudomány, be nem fogadhatja,
Ám hittel, egyszerűen elérhető!

Ma már történelem! Te ezt már ismered!
Mások is elmondták, s örömük rádragadt,
Tán dönthettél is volna, de sohasem tetted meg.
Így aztán szíved sohasem lett SZABAD!

E kis vers által Téged megszólíthat Isten!
Hív Téged is, egy húsvét-vacsorára.
Ne tiltakozz kérlek! Ne mond: ilyen nincsen.
Vajjon ott leszel, ez asztaltársaságba?

Én is e boldog kis sereghez tartozom.
Vallom; az életem így kapott tartalmat.
Lelkemben most hidd el, a Te sorsod hordozom.
Remélem, hogy helyed üresen nem marad.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hit és vallás
· Kategória: Vers
· Írta: Sandor
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 319
Regisztrált: 2
Kereső robot: 31
Összes: 352
Jelenlévők:
 · Déness
 · Sutyi


Page generated in 0.2594 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz