Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Örökké…

, 293 olvasás, quentin , 8 hozzászólás

Szerelem

Megadtam magam, végül is néhány perc csak, aztán kedvesen bólintok majd, hozzáfűzök egy – ühüm-öt vagy egy -aha értem-et, mint a többi furcsa történetéhez, majd visszatérek a dolgomhoz.
Nem is ültünk le a sztorihoz, fogta a karomat tovább, oda kellett figyelnem, mert annyira a szemembe nézett, hogy már szinte fájt.
Nem lehetett nem észrevennem, hogy anyósom el akarja mondani a történetet. Látta ugyan, hogy máson jár az eszem, de megfogta a karomat és mondani kezdte a magáét.
Megadtam magam, végül is néhány perc csak, aztán kedvesen bólintok majd, hozzáfűzök egy – ühüm-öt vagy egy -aha értem-et, mint a többi furcsa történetéhez, majd visszatérek a dolgomhoz.
Nem is ültünk le a sztorihoz, fogta a karomat tovább, oda kellett figyelnem, mert annyira a szemembe nézett, hogy már szinte fájt.

Nemrég mentem haza a vonattal, amikor felszállt a vonatra egy asszony és mellém ült – kezdte. Ahogy beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy nyírlugosi. Volt ott valakim, rákérdeztem. "Közölte, hogy ismerte és vele lakott szemben. Súlyos beteg lett ’93-ban és meghalt, pedig milyen rendes ember volt és milyen fiatal. Nem is értettük, hogy miért nincs soha senkije. A vége felé mesélte, hogy volt egy nő, akit végtelenül szeretett és soha nem voltak együtt, pedig úgy érezte, hogy a nő is szereti… és ez volt az ok."

Olyan hangtalanul kezdtem zokogni -mondta. Az asszony rögtön tudta azt, hogy én vagyok az a nő. Én pedig onnan tudtam, mert előtte sose voltam beteg és ugyanakkor volt az a műtét, ami után majdnem meghaltam. Lacikám csak azt éreztem, hogy egyedül a gyerekeim miatt maradok életben, pedig nem is tudtam, hogy meghalt.

Álltam, néztem ki a fejemből és most nem volt egy szemernyi kétségem sem, hogy a történet igaz, mert a műtét után sok éven át volt beteg. Láttam rajta, amikor évekkel ezelőtt elkezdett belé visszatérni az élet. Soká tartott, amíg újra megtanult mosolyogni.

Eddig azt hittem tudom milyen ereje van a szerelemnek.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Ez+az
· Írta: quentin
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 303
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 328
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.384 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz