Reménytelen esélyét a létnek
Ép ésszel elviselni nem lehet.
Kell, hogy valaki nyújtson feléd
Önzetlenül segítő kezet.
Néha elég egy szentjános bogár,
Ki remény fényével ablakodba száll.
Ha már ennyi sem jut,
Marad a téboly.
Téboly, tébolyultak
Én miért nem közétek tartozom?
Talán jobb lenne,
Ha nics már irgalom.
Adjunk egymásnak esélyt!
Duhaj jókedvem
Mostanság elhagyott.
A Nap sugarából
Csak egy fotont kérek
Mit aggódtok,
Hisz' nektek is hagyok!
Gazok közt a jóság - öngyilkosság,
Vidámak közt sírni - ünneprontás,
Sírók közt a kacaj - az gyilkosság!
Meggondolni, hogy mit miért
És most hogyan,
Ez itt most értelmetlen,
Ennek értelme van,
Egyszerűbb nem tudni,
Hogy cellánk gömbölyű
S számolni, hogy hány sarka van.
Ha kacagnak,
Kik ezt gondolkodás helyett teszik
S agysejtjeim malma
Nekem ez ellen védekezik,
Hidd el megbénítanám
S velük együtt, gyilkos hahotával
Tébolyultan kacagnám
A semmit.