Egy szó cseng a fülembe', újra és újra halkuló ütemben,
Mint, mikor a visszhang a sok domboldalról,
Vagy mint az erdei csobogó patakból,
Nem szűnik, csak halkul, hogy újra erősebben hallatsszon,
S maradjon meg az én szívemben: Szeretet.
Szeretni könnyű azt, aki engem szeret,
Ki önzetlenül teszi, s nem vár viszont szeretetet.
Ki csak pazarolja rám a szeretetét.
Tisztán és őszintén tárja ki a szívét.
Az ilyet szeretni, szinte "gyerekjáték".
Ki segít, ha baj van, megóv, hogyha bántnak.
Ki odatartja hátát az ostorcsapásnak.
Ki, hogyha szenvedek, szenved énhelyettem.
Még a büntetést is vállalja helyettem,
És ha kell, hát szeret. Azt is énhelyettem.
Akkor ki vagyok én?! Ágaskodó kérdés!
Más éli életem borúsabbik részét?
Én csak sütkérezek, élvezem a napot?
Más meg az életét áldozza, mert vagyok?
… Nem! Így nem múlhatnak tovább már a napok!
Gondolkodom… Igen! Nemes lélek az, aki szeretni tud!
Ki nem gondol magával, csak adni-adni tud.
Gazdag ember nagyon, a ki szeretni tud!
Előveszem az ősi iratokat,
És olvasom benne az alábbiakat:
Úgy szerette Isten az egész világot,
S mivel nem adhatott nagyobb ajándékot,
Elküldte Szent Fiát, hogy ki benne, hiszen,
El ne vesszen, hanem örök élte legyen!
Aki elfogadja, s él ez ajándékkal,
Nem megy ítéletre! Ebben nagy titok van!
Mert csak akkor tudja ezt meg valójában
Hogy mily nagy értéket kapott az Isten Fiában
Ha ez ajándékot a magáévá teszi,
Saját éltét viszont Isten lábaihoz teszi.
Most már elfogadtam e csodás szeretet,
És most te, ki hallod, vagy olvasod ezeket,
Talán úgy gondolod: nem neked szól mindez,
Tudd meg! Isten, nagyon szeret téged!
Jézust úgy ismerték az akkori népek,
Mint bűnösök barátját, Ő senkit le nem nézett.
Volt, hogy a pusztában Ő asztalt is terített
Bűnöket bocsátott, s gyógyított minden betegséget.
Olvasd el csak te is e csodás iratokat,
S rájössz, hogy nem mese, hanem nagyon is igaz.
A többi csak rajtad áll: Belépsz-e te is azoknak sorába,
Kiknek tulajdona az Isten ajándéka.
Sándor
|