Navigáció


RSS: összes ·




Ballada: A Sötét Tenger legendája

, 462 olvasás, vihardalnok , 9 hozzászólás

Misztikum


    Fekete árny suhan a sötét
    éjben, tökéletes páros, ők
    ketten. Hangtalan léptek,
    szárnysuhogás zavarja a csendet.

    Csak egy bagoly, éjjeli
    madár, úgy tartják kinek házára
    száll, ott a kaszás
    tesz hamarost látogatást.

    Ósdi babona, ugyan, ki az
    ki ennek még hódol ma?
    De, az árny jól tudja,
    lesz itt halál ma.

    Hiszen ezért jött, rabolni,
    életet, a másét elvenni.
    Bosszúvágy fűti haragvó lelkét,
    csak a halál csillapíthatja
    lelki békéjét.

    Azt vették el tőle, mi számára
    oly fontos, sivár életének értelmet
    adott. Nem volt ő mindig ilyen,
    nyugodtan élt, békében, szeretetben.

    De a vágy, a másé birtoklása,
    rossz tanácsot ad sokak számára.
    Vele is ez történt:
    elvették tőle a szerelmét.

    Jaj annak, ki útjába
    áll, haragjának hol a
    határ? Úgysem veszthet már
    semmit, minden bevégeztetett
    már itt.

    A hajnal közeleg és vele, a
    bosszú órája, mereng az árny,
    párkányra lépve, s onnan
    a szobába.

    Testőröktől védett, hájas és
    elkényeztetett, nagyúr hortyog.
    Álmában is csak rabol.

    Mily védtelen és könnyű préda,
    ilyenkor már sehol sincs hatalma.
    Eljött érte a tulajdon végzete,
    tetteit eddig büntetlenül vihette.

    És mégis-az árny? Remeg a
    keze. Mennyit is ér egy ember
    élete? Bosszútól fűtve sem megy,
    a gyilkolásra nincs mentséged.

    Lemondóan sóhajt, elment rég a
    kedve, ideje menni mielőtt bárki
    ébredne. Szomorú léptekkel osont
    tovább, talán az Ég meghallja
    fohászát.

    Hát van igazság? Szólt, két
    kezét nyújtva, a sötét éjben, föl
    magasra. Hangtalan és vakító villám
    oszlatja el kételyeit,
    a lángoló ház vissza adja hiteit.

    Van igazság, így hát bevégeztetett.
    A ház helyén csak egy
    haragos tenger sötétlett.

    Indult volna tova, ha nem is
    elégedetten, halk sikolyra fordult
    meglepetten. Szeme megakadt
    a partra vetett, meztelen
    női testen.

    Kedvesem, hát mégis élsz?
    Mikor már eldobtam a reményt?
    Rebegte, a vacogó testet
    eszeveszetten ölelgetve.

    Kékeslila derengéssel érkezik a
    hajnal, némán, a bagoly tovább
    szárnyal. Nem maradt más, csak
    a tenger, sötéten háborgó vizeivel.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Ballada
· Írta: vihardalnok
· Jóváhagyta: Biró Erika


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 306
Regisztrált: 1
Kereső robot: 21
Összes: 328
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.3499 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz