Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Őszi levélhullás

, 391 olvasás, Pimpesz , 1 hozzászólás

Ezerszín

Mikor eltűntél, nem zártad
Jól be az ajtót magad mögött,
S én csak néztem utánad,
Szívembe a magány költözött.

S bár nem hiszed, nem tudod,
Hogy még mindig rád gondolok.
Felejteni nem tudok.
Örök rabod maradok…

Emlékszel a nyárra néha még?
A madarak szerelmes dalára,
Melytől kitisztult az ég,
S boldogan figyeltünk egymás szavára.

Hogy ringatóztunk a széllel,
A hatalmas fák árnyékában.
S mikor eljött az éjjel,
Búcsút mondtunk a félhomályban.

Oly fiatalon, nem gondoltuk
Még az őszre, mely viharral jött
S megtartani nem bírtuk,
Mi minket összeköt.

Hiába próbáltunk dacolni,
A hatalmas szélben,
A fába kapaszkodni,
Bizalomban, reményben.

Elengedtük az ágat,
Melyre hittük örökké tart,
Hogy hiába tépi a fákat,
A mi szerelmünk, azért is kitart.

De sajnos mi is lehulltunk,
Annyi társunkkal együtt.
Mi volt: már csak a múltunk,
S újra nem kezdjük.

Hisz engem a szél messzire vitt,
S téged a fa mellé láttalak esni,
Nem tudom,- hova repít,-
Hogy meg tudsz-e keresni.

Mert mikor már nem láttalak,
Szívem majdnem megszakadt,
S egy újabb széllökéssel vártalak,
Hogy nyomomban maradj.

De nem vagy mögöttem.
Enyhül a szél s nem látlak.
Sok új levél köröttem,
De én csak téged várlak.

Színem már megfakult
Bár szívem még mindig szeret
Mi volt már csak a múlt
S a hó lassan eltemet

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: Pimpesz
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 310
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 337
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.219 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz