Volt egyszer egy érző Szív,
Mely lángolt, s nagyon szeretett,
Elviselt bántást, hiányt, kínt,
Mindent, mit kellett, s lehetett.
Odaadta mindenét,
S cserébe csak annyit kért:
Hadd szeressen örökké,
Mert magában csak elég!
Megtaposott, elhagyott,
Lassan mossák könnyek,
A vérző Szív megfagyott,
Azt hiszi, így könnyebb.
De belül ég a parázs,
S titkon él a remény,
Hogy az eltűnt varázs
Egyszer újból elér.
Súlyos jégváradból
Nézz ki néha, Kedves,
Nyiss egy kis ablakot-
Látom szemed nedves-
Emeld a Napra arcod,
Könnyeid szárítja,
S ne add fel a harcod,
Bárki is állítja,
Hogy nincs már remény,
Hisz ez a szeretet,
Hidd el - ne félj -
Vonzza másik feledet!
Nyisd ki szemed, füledet,
S hallgasd meg a Szívedet,
Megsúgja az üzenet:
Ő megtalál Tégedet!
A szerelem oly nagy erő,
Soha el nem felejthető.
Ha eljön egyszer az idő,
Majd ajtódon kopogtat Ő.
Jégvárad vajon enged-e,
S Szíved mélyén a parázs
Most is elég meleg-e,
Hogy feléledjen a varázs,
Melyet már eltemettél,
De el nem feledtél?
Figyelj, nyisd ki Szívedet,
S lángra gyújtom tüzedet!
(Sara Whitenak)
2005. aug.15