Ismét egy szó, amit a rejtettek sötétjéből emeltem ki.
Én is ez vagyok, hiába lehet arany a vérem,
Mert őseim mivoltát nem becsmérlem…
Ismét egy szó, amit a rejtettek sötétjéből emeltem ki.
Én is ez vagyok, hiába lehet arany a vérem,
Mert őseim mivoltát nem becsmérlem,
de én, aki a buta, kénytelen szavak mögé rejtettem,
Én költő címet nem érdemlek,
a kulcsokat elvesztettem régen.
Így dörömbölök tompa ütésekkel, mert félek,
hogy felfal az éjszaka, vérszagra gyűltek a vadak.
Hátamban egy kés, nem érem el.
Kihúzza majd talán egy igaz ember szava.
Megszánva tisztátalan elmém, jobbot nyújt majd,
Én pedig… majd saját késem nyomom hátába.
Ezek a buta szavak az én hangszereim.
De én sohasem lehetek Bach, Mozart, Beethoven.
Csak pengetem, s csak hamisan csengenek.
Én költő?!
Végülis Lucifer is angyal…
Rossz viccek ezek, talán ezért nevetek.
S az út porában hagyott léptek,
talán pont ezért véresek.
Én is elindultam egy úton de vajon melyiken.
Mindenki egy művész! Látod?!
Csak én vagyok a korcs.
Én aki nem ültem fel Noé bárkájára,
mégis itt vagyok, és éhes vagyok!