Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Korcs

, 343 olvasás, Zavart_Elme , 9 hozzászólás

Gondolat

Ismét egy szó, amit a rejtettek sötétjéből emeltem ki.
Én is ez vagyok, hiába lehet arany a vérem,
Mert őseim mivoltát nem becsmérlem…





Ismét egy szó, amit a rejtettek sötétjéből emeltem ki.
Én is ez vagyok, hiába lehet arany a vérem,
Mert őseim mivoltát nem becsmérlem,
de én, aki a buta, kénytelen szavak mögé rejtettem,
Én költő címet nem érdemlek,
a kulcsokat elvesztettem régen.
Így dörömbölök tompa ütésekkel, mert félek,
hogy felfal az éjszaka, vérszagra gyűltek a vadak.
Hátamban egy kés, nem érem el.
Kihúzza majd talán egy igaz ember szava.
Megszánva tisztátalan elmém, jobbot nyújt majd,
Én pedig… majd saját késem nyomom hátába.
Ezek a buta szavak az én hangszereim.
De én sohasem lehetek Bach, Mozart, Beethoven.
Csak pengetem, s csak hamisan csengenek.
Én költő?!
Végülis Lucifer is angyal…
Rossz viccek ezek, talán ezért nevetek.
S az út porában hagyott léptek,
talán pont ezért véresek.
Én is elindultam egy úton de vajon melyiken.
Mindenki egy művész! Látod?!
Csak én vagyok a korcs.
Én aki nem ültem fel Noé bárkájára,
mégis itt vagyok, és éhes vagyok!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Zavart_Elme
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 340
Regisztrált: 1
Kereső robot: 33
Összes: 374
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.7449 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz