jaj Istenem a világ
neked szoros nekem tág
s a kislányok mindig ott ülnek
még mindig a szomszéd asztalnál
topogott a tél veled
sűrű csillagok alatt
világ havát olvasztottad
ifjú éveid alatt
ezzel szükségszerűen
ránk pazaroltad magad
mert dajkálta halálod
minden kimondott szavad
érzem most is fáj neked
az a ius primae noctis
s kellett a hétmérföldes csizma
ha a lábad beletörött is
visszalépni soha nem tudtál
s ha már kinőttél minden ruhát
borzongtál a végtelen partján
amíg fölzárkózott a világ
mert ez volt a te végzetes hibád
őriztem az Igét s az Ige bennem a halált
így ismertem meg a próféta szavát
s a kétség bennem hatalmasat kiált
mit kezdjek hát az Igével