A gyermekszoba
valahol a távolban
füstölög, üresen, kiégve.
A Múlt sötétjében…
A gyermekszoba
valahol a távolban
füstölög, üresen, kiégve.
A Múlt sötétjében
világít a szomorú
valóság megfáradt,
csapzott árnyképe.
Keservvel átitatott,
néma sikolyok
egymást átkarolva,
halványan integetnek,
mintha azt hirdetnék,
hogy hinni már
rég nincs miben…
Kietlen kopárság
van mögöttem, a
virágok már elhaltak,
csak fagyott leheletük
szál erőtlen a magasba.
Évek óta falak mögül
figyelem a csontig
üszkösödött világot.
Ha ledöntöd őket,
akkor elerednek
megszáradt könnyeim…
Sírni fogok a sötétben,
hol senki sem lát,
mint ahogyan az Ég
sírja az esőt.
S talán láthatok még
a messzeségben,
egy hamvakból ébredő,
sokkal szebb jövőt…
Megjegyzés: 2006. 01. 16.