Bennem él az a kicsi láng,
melyet te gyújtottál.
Melegíti kihülő testem,
s testemben marasztalja lelkem.
Néha hív egy másik világ,
amit jól ismerek,
ott a repülés, súlytalanság,
egy omladozó fal, és merek,
merek mégis átlépni bátran!
Ülni árnyékában,
falának támasztani hátam,
és átélni legbensőbb vágyam.
Boldogok azok a percek,
amikor sóhalyom
ábrándosan ajkam hagyja el,
miközben forró csókod vágyom,
s éhezem szavaid után,
'hisz fejemben te jársz,
úgy, mint a nap minden percéban.
Lelkem marasztalod testemben,
mert bennem ég a kicsi láng,
melyet te gyújtottál,
meleg, édes pillantásoddal,
szép szavaddal, amely nekem dal.
Megjegyzés:
Ne tévesszen meg senkit versem, ez egy régebbi írásom.
Bp., 2004.11.13.