Most kifújom magam.
Nem nyitott az ernyő…
Hát, nem volt nagy kaland,
Csak holmi fe-lejtő…
Szikláin a virág, -
De még gaz sem terem.
S nem hallom a vivá-t
Ám a csúcs él bennem.
Harci ösvényeken
Szaladgáltam végig.
Szúrták talpam kövek,
Mik a földet védik.
Kapaszkodó ágak
Közelben nem álltak.
Mögöttem a vadak
Lassan meghátráltak.
Csendes rengetegben
Feküdtem le éjjel.
Sorsom eltemettem,
Burkolt szenvedéllyel.
Keresztnek a bíbor
Szívem földbeszúrtam.
S kívülről láttam ’ hogy
Lassan térdrehulltam.
Hajnal édes fénye
Édesíti számat,
S hűsítő nedvnek – fent-
Ködlevet ajánlnak…
Ezt raktam el útra,
mert vissza kell térjek.
Pá!-t intek a búnak.
Most, hogy Révbe érek…
U. I.:
Az út befejezett.
Eltört vándorbotom.
Útkincseim szépen
Vitrinembe rakom…