Navigáció


RSS: összes ·




Regény: A fejvadász (1 rész)

, 394 olvasás, gerry_t , 4 hozzászólás

Ezerszín

Épp csak felkelt a nap, a völgyben csend honolt. A nap már kibújt a hegyek mögül, ám az erdőt még árnyékok lepték el. A ragadozók még ott osontak a fák közt, hátha mégis szerencséjük lesz. De már a természet ébredezett. Madarak füttye visszhangzott a hegyek között. A völgy csendjét csak egyetlen nem odaillő zaj törte meg: egy szekérkaraván már az úton haladt. Városi ember nem vett volna észre semmi különöset a karavánon. De aki már csak egyszer is utazott szekéren érdekes dolgokat állapíthatott meg. A hat szekérből kettő volt csak szokványos. A maradék négyen több helyen is látszott az átépítés. A tengelyeket és a kerekeket megerősítették, akárcsak a szekér alját. Ráadásul a kísérők nagyon úgy néztek ki, mint a katonák. Ez csak egy dolgot jelenthet: a rakomány nagyon értékes és nehéz… Ahhoz pedig nem kellett sokat gondolkodni, hogy mit vihetnek: fegyvereket. Elég hosszú utat tehettek meg. Ez pedig két dolgot jelenthet. Vagy nagyon szerencsés emberek, vagy nagyon jók a harcosok, akik védik a karavánt. Csakhogy ezen a vidéken senki sem mondhatta el magáról, hogy szerencsés…

Garion, a zsoldosok parancsnoka jó szokása szerint hat lóhosszal az első szekér előtt lovagolt. Mint a többi katona, ő is csak egy könnyű bőr mellényt viselt az utazóköpeny alatt. Nem tartották nagyra a fémpáncélokat. Elég egy kósza napsugár, ami megcsillan a fémen, és mérföldekről kiszúrják őket. Az pedig nem hiányzott. Így is elég rabló-banda akadt, akik megkockáztatták a támadást. Már csak a szekerek látványa is csalogatta őket. Garion hátranézett a szekerekre. Egyetlen pillantással felmérte, nincsenek e veszélyben. Egy halk sóhajjal fordult vissza. Ő látta azt is, amit a rablók nem. A harmadik szekéren a ládák között már három társuk holtteste fekszik. Az utolsó szekéren pedig két sebesült alszik. Mindketten a haláltusájukat vívják. Újra előre fordult, és az utat kezdte nézni. Négy napja voltak úton, de ez a rész a legveszélyesebb. Az erdőben váratlanul meglephetik őket, ami nagyon nem hiányzott. Garion egy ideig oldalra figyelt, hogy nincs e valaki a fák között. De nem látott semmi gyanúsat. Próbálta elhessegetni a gondolatot, hogy nekik ugrik valaki itt az erdő közepén. Már majdnem sikerült elaltatnia a gyanúját, amikor előre pillantott. Az úton jóval előttük egy ember álldogált. Nem úgy nézett ki, mint aki meg akarja támadni a karavánt. Sokkal inkább egy eltévedt vándornak tűnt. Gariont ez persze nem nyugtatta meg. Sőt. Csak még gyanúsabb lett a fickó. Odaintette magához a legközelebbi katonáját, Massort és előrelovagoltak.
A két lovas az idegen két oldalán állt meg, aki jól szemügyre vette őket. Azonnal feltűnt neki, hogy mindketten a kardjukat markolják. A ruházatukat viszont csak egy könnyű bőr páncél fedi, és egy köpeny. Mintha rejtegetnének valamit. Pedig a rejtegetni való a szekereikben volt. Amazok is végigmérték őt. De nem volt sok néznivalójuk. Garion barna szeme szinte felnyársalta az idegent. Szeretett volna átlátni a fekete útiköpenyen, hogy megtudja, nem rejteget semmit ez a fickó.
– Üdv vándor. Merre tartasz? – Garion próbált nem lenézően beszélni.
– Csak ide, Ramyl várába.
Massor felkapta a fejét a szó hallatán. Az idegen már ebből is sejthette, hogy a karaván is oda tart. De nem kellett sejtésekre hagyatkoznia. Nagyon jól tudta, hova tartanak. És azt is, hogy miért pont ezen az elhagyatott úton haladnak. De tette az ártatlant.
– Mi is épp oda tartunk.
– Csak nem valami fontos szállítmányt visztek?
A kérdésre Garion felhúzta a szemöldökét, és kicsit szorosabban markolta a kardját.
– Miért kérded, idegen?
– Tegnap láttam errefelé ólálkodni egy csapat fosztogatót. Úgy tűnt várnak valamire. Azért kérdeztem… hogy nem rátok vártak e…
Garion elengedte a kardját. Csak egy rendes ember figyelmeztet a veszélyre. Ám valami furcsa dolgot vett észre. Nem értette, eddig miért nem tűnt fel neki. Az idegennél nem volt kard… Nem látszott nála semmilyen fegyver. Pedig ezen a környéken fegyver nélkül nem marad életben senki. Garion óvatosan visszacsúsztatta a kezét a markolatra.
– És mond csak, te mióta vagy úton? Honnan jöttél?
Az előttük álló ember elmosolyodott. Jobb keze eltűnt a teste mögött.
– Ha arra gondolsz, mennyi út áll mögöttem, azt kell mondjam sok. Egy hónapja indultam délről. A Randozel kastélyból. És sokan akartak már eltéríteni az úti célomtól.
Garion mosolyogva figyelte, ahogy egy rövid dobótőr kerül elő az idegen köpenye rejtekéből.
– De sikertelenül, hisz már itt járok.
Massor és Garion összenéztek. Az előbbi egy bólintással jelezte, szerinte is csatlakozhat hozzájuk az idegen. Legalább valahogy ellensúlyozzák az eddigi veszteségeiket. Garion leszállt a lóról, hogy egyenrangúként beszéljen az idegennel.
– Amennyiben a segítségünkre lennél, van egy szabad lovunk. És kapsz egy kardot is. De nemcsak magadat, hanem a szekereket is védened kell.
– Köszönöm, elfogadom az ajánlatot. Nem fogod megbánni.
– Mi a neved?
– A nevem? Jeremy.
– Az enyém Garion. Ő pedig Massor. – Garion a lovashoz fordult. – Menj, szólj a többieknek, hogy mostantól legyenek éberebbek. Nem szeretném, ha meglepnének minket.
– És mit csináltak azok a fickók, akiket láttál?
– Lovon jöttek, de lassan, és mintha terepszemlét tartottak volna. Aztán hirtelen visszafordultak. A vezetőjük szerint túl messzire jöttek… Úgy gondolom visszább mentek, Ramyl felé.
– Értem. – morgott Garion, miközben a szakállát vakargatta. Vörös göndör haja és szakálla volt, ami kicsit marcona külsőt kölcsönzött neki. Persze csak azért, mert majdnem két méteres, vaskos termet is járt hozzá. Jeremy az árnyékában elbújhatott volna, a maga vékony alkatával. Ő nem számított magasnak, de nem is volt rá szüksége. Legalábbis eddig még sosem volt. Időközben az első szekér melléjük ért. Massor lovagolt feléjük, egy lovat hozva. A nyereg mögött a hüvelyében szépen művelt markolat csillogott. Jeremy elbűvölten nézte.
– Nem fontos ez a kard valakinek? Úgy látom, nem épp átlagos darab…
– Már nem fogja keresni senki. Egyik társunké volt, aki elesett három napja.
– Sajnálom.
– Ne sajnáld. Mind tudtuk, hogy nem sétagaloppra vállalkoztunk.
Massor odaért a lóval. Garion felpattant a nyeregbe, akárcsak Jeremy. Előhúzta a kardot. Igazi mestermunkának tűnt. A tenyérnyi penge a markolat tövében nem volt éles, hogy két kézzel is meg lehessen fogni. És ezen a részen ezüsttel egy sárkányt ötvöztek a fémbe. A markolat pedig olyan volt, mintha a penge két oldalán lévő sárkányok farka tekeredett volna rá. Jeremy visszacsúsztatta a kardot a hüvelyébe, és megindult a lóval Garion után.
Jó darabig nyugodtan haladtak az úton. Jeremy Garion meséjét hallgatta, és úgy tett, mintha tényleg érdekelné is. Bár hallott egy két újdonságot. Közben persze mindenki a fákat nézte. Pontosabban nem a fákat, hanem banditákat keresett a fák között. De semmi gyanúsat nem láttak. Lassan már fáradt a szemük, viszont közben teljesen felkelt a nap. Az út mellett árnyékok táncoltak, ahogy a szél mozgatta az ágakat. Épp Massor, és egy másik fickó, valami Vilner haladtak elől, amikor hirtelen két nyílvessző csapódott ki a fák közül. Hangos kiáltásokkal telt meg az erdő. Garion emberei gyűrűbe zárták a szekereket, s kivont karddal ugráltak le a lóról. Közben egymás közt osztották el a támadókat. Jeremy is lepattant a lováról, akárcsak a többiek, és készenlétbe helyezte dobókéseit. A támadók minden irányból csörtettek ki az erdőből. Az első és az utolsó szekérrel nem nagyon foglalkozott senki. A rablók inkább a karaván közepe felé tartottak. Jeremy kiszemelt magának egy sávot. Aki ezen a részen lépett ki az erdőből két lépés után holtan esett össze, a nyakában egy dobókéssel. De csak tíz bandita jutott erre a nem túl szép sorsra. Utána Jeremy is kénytelen volt előrántani a nemrég kapott kardját, mivel kifogyott a késből.
Garion emberei minden félelem nélkül rontottak neki a rablóknak. A kard úgy mozgott a kezükben, mintha csak a testük része lenne, mint egy hatalmas karom. Szükségük is volt erre a fölényre, mivel támadóik sokkal többen voltak. Az völgy visszhangzott a kardok csattanásától és az üvöltésektől. Az egész zsoldos csapat egy emberként harcolt. Az egész forgatagból csak egyvalaki lógott ki: Jeremy. Az ő harcmodora nagyon nem illett a többiek közzé, de a helyét hamar megtalálta. Mivel nem viselt semmilyen vértet, sokkal könnyebben hajolt el az ütések elől. És ezt ki is használta. Miközben hajlongott a kardcsapások elől, rendesen vissza is ütött. Alig néhány perc alatt eldőlt, ki fog győztesen kikerülni az összecsapásból. Ezt a banditák is meglátták, és menekülőre fogták a dolgot. Persze a zsoldosok nem tartották vissza őket, hagyták futni a megmaradt néhány embert. Jeremy a kardját két kézre markolva nézett körbe. A többiek leeresztett karddal vártak, hátha mégis akad még valahol a rablóknak utánpótlásuk. De ne mozdult semmi. Csak a faágak hajlongtak a szélnek engedve. Jeremy a legközelebb fekvő halott ruhájában megtörölte véres kardját, majd a hüvelyébe csúsztatta. Aztán elindult hogy összeszedje a késeit. A zsoldosok közben nekiláttak lehordani az útról a holttesteket, hogy tovább indulhassanak a szekerek. Páran a lovakat csitítgatták, amik toporzékolva táncoltak, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek. A levegőben lassan szétterjedt a vérszag.
– Tovább kell mennünk. – lépett oda Garion Jeremyhez.
– A halottakat csak így itt hagyjuk?
– Ha visszajönnek a társaik, majd eltemetik őket. Ha nem, akkor a környék fenevadjai jót lakmároznak… Mi nem vesztegethetjük az időt. Nem messze innen van egy fogadó. Majd ott megállunk pihenni. Onnan már egyenes az út a városig.
Az utolsó mondat után Garion sarkon fordult, és elindult vissza a szekerekhez. Jeremy a hulla ruhájában törölgette a kését, ám a tekintetével Gariont követte.
Délre értek a fogadóhoz, épp időben egy jó ebédhez. Egy hosszú asztalhoz ültek le a zsoldosok, s hangosan beszélgettek miközben az ebédre vártak. Persze csak azután, hogy előkerültek a sörös korsók. Jeremy egyedül ücsörgött az asztal egyik végénél. Egyszer csak odaült mellé egy fickó, valami Gandrill.
¬– Láttalak vívni. Nem igazán illik hozzád ez a kard.
Jeremy oldalra nézett. Gandrill arca épp eltűnt a sörös kupa mögött. Aztán persze újra előbukkant, és kíváncsi tekintettel vizsgálta az idegent. Mint a többieknek, neki is fekete körszakálla volt. Göndör fekete haja alól ki kivillant a barna szempár. Az orrán meglátszott, hogy nem egyszer keveredett már bunyóba.
– Ha jól sejtem, egy maroniai mester tanított kardforgatásra, nemde?
Jeremy csak bólintott.
– A városban elviszlek egy kovácshoz, akinek van igazi maroniai kardja. Te biztos tudnád értékelni. Persze csak ha érdekel a dolog.
– Igen, érdekel. Nem mondom, hogy ez a kard rosszabb, mint a többi. De azért egy maroniai az mégis jobb lenne.
Jeremy elmosolyodott, mire Gandrill újra meghúzta a kupát.
– Nem bánod, ha én is kérdezek egyet?
– Csak nyugodtan.
– Úgy látom mindenki mulat. A várig már nem olyan veszélyes az út? Vagy valami más miatt lélegeznek fel az emberek?
– Mi már csak a fizetségért megyünk a várba. A szekereket innen a katonák viszik. Itt találkozunk velük, napnyugtakor.
Jeremy végignézett az asztalon. A szolgálók épp kezdték kihordani az ebédet. Szép kis lakomának néztek elébe.
– Így már értem.
Úgy tűnt Gandrill lezártnak tekintette a társalgást, mivel ellenkező irányba kezdett bámulni, amerről a szolgálók közeledtek a tálakkal. Percek alatt elhallgatott mindenki, és a helységet megtöltötte a lakomázás hangja. Az asztalon jó pár sült fácán díszelgett, mellette körítés. A katonák percek alatt szétvagdosták az ételt, és elosztották maguk közt. Az egész csapat az evéssel volt elfoglalva, így csak Garion vette észre, hogy eggyel kevesebben lettek. Jeremy eltűnt az asztaltól. Sőt még a helységben sem volt. Garion kétszer is körbenézett, mire látott valamit. Az idegen kint beszélgetett az egyik szolgálóval a verandán.
A fák susogása a szélben sokkal nyugtatóbban hatott, mint a benti zaj. Jeremy kint ült a veranda korlátján, amikor az egyik szolgálólány arra ment. Majdnem azzal kezdte a beszélgetést, hogy elnézést kért, de aztán rájött hogy nem szükséges. Sőt, errefelé a szolgálókat sehogy sem szólítják.
– Messze van innen a vár? – nézett Jeremy a lányra, csak hogy tudja, hozzá beszél.
– Amögött a domb mögött van egy széles völgy. Ott van a vár. Azért építették oda, hogy ne lehessen messziről észrevenni.
Jeremy csak bólogatott, közben szemügyre vette a lányt. Lófarokba kötött barna hajból egy tincs a szép arcába lógott. Kék szemeit pedig lesütötte. Egész kellemesen nézett ki, épp csak az egyszerű vászonruha nem illett hozzá. A lány egy tál almát cipelt, amit jó magasra emelt, hogy eltakarja a tállal a melleit. Jeremy megmosolyogta a dolgot, majd kivett egy almát a tálból, és intett a lánynak hogy mehet dolgára.
– A szolgálókkal nem érdemes kikezdeni. – jött Garion hangja az ajtó felől. – Estére majd jön a madám, a lányaival, velük szórakozhatsz kedvedre.
Jeremy nem fordult hátra, így is hallotta, ahogy Garion lassan kijön, és nekidől az oszlop másik oldalának.
– Ezek szerint maradunk reggelig? Ki fizeti ki ezt? Az egész fogadó minden szobája lesz csak elég ennyi embernek…
– Már ki van fizetve. A lord intézte. Ez is benne volt az alkuban, egynapi pihenőt is fizetnek a munkánkért.
Jeremy egy darabig hallgatott.
– Azt hiszem a lányok szolgáltatásait inkább most kihagynám. Inkább egy csendes szobára lenne szükségem, ahol pihenhetek. Egyedül kicsit fárasztóbb az út.
– Megértem. És ha pihenni akarsz, ajánlom az emelten a baloldali folyosó utolsó szobáját. Az elvben nekem járna, de majd keresek másikat.
– Köszönöm. – nézett hátra Jeremy.
– Viszont kérnék érte egy szívességet. Váltsd le a szekér őreit. Legalább pihennek ők is egy kicsit. Ahogy látom, te nem vagy épp a szórakozás híve…
– Ennyire megbízol bennem? Miért?
Garion elmosolyodott.
– Amikor az összecsapás után a késeidet szedted össze, akkor láttam meg azt. – azzal Garion a Jeremy nyakában lévő bőrszíjra mutatott. Jeremy előhúzta a ruhája alól a bőrszíjon lógó gyűrűt. Nem egy hétköznapi gyűrű volt, hanem pecsétgyűrű. A herceg jelképével. Egy sárkány, szájában egy díszes pajzzsal.
– Csak Yammirol hercegének küldöttei kapnak ilyet. Márpedig ha a herceg megbízik benned, biztos jó ember vagy. Mit viszel, és kinek?
– Egy levelet kell eljutatnom Ramylba, de hogy kinek, azt nem mondhatom meg. Ahogy te sem árulhatod el, hogy mit szállítasz. – mosolygott Jeremy, miközben elrejtette a gyűrűt a ruhája alá. Jeremy leugrott a korlátról, és elindult a pajta felé. Garion persze vele tartott, mert ismerte az embereit annyira, hogy tudja, nem fognak hinni Jeremynek. Őt viszont nem fogják megkérdőjelezni.
A pajta legalább akkora volt, mint a szálló. Most csak az a hat szekér állt benne, amivel ők jöttek. Időközben a lovakat már elvitték az oldalt lévő istállókba, és az inasok nekiláttak lecsutakolni őket. És persze a szekerek sem voltak már annyira tele. Azt a két sebesültet, akik már nagyon közel jártak ahhoz, hogy elhagyják az élők sorát, felvitték egy szobába. Megtették, amit tudtak értük. Már csak rajtuk múlott, hogy milyen eredménnyel vívják meg az utolsó csatájukat. Garion lépett be először a pajtába. Közölte a két fickóval, hogy mehetnek ebédelni. Azokat már nem is érdekelte ki váltja le őket, rohantak arra, amerről a lakoma hangjait hozta a szél. Garion lassan, nyugodtan ment utánuk. Biztos volt benne, hogy Jeremy nem csinál semmi marhaságot. A ládákba meg úgysem tud belenézni, hiszen még ő sem tudja kinyitni őket. Csak Ramyl hercegének van kulcsa hozzá. Miután mindenki elhagyta a pajtát Jeremy kényelembe helyezte magát. Előszedett az egyik szekérből egy darab vásznat, és kifeszítette két oszlop közzé. Aztán végigheveredett a sebtében készült függőágyon. Közben Garion visszaért a fogadóba, és folytatta a lakmározást. Mindenki örült hogy végre biztonságban tudhatják magukat, és nem kell állandóan fél szemmel a szekereket figyelni. Nyugodtan elengedhették magukat.
Jeremy lassan elszunnyadt. De nem aludt túl sokáig. Egy kellemes csengésű női hangra ébredt, mint már sokszor. Végighallgatta a szöveget, aztán úgy felugrott, hogy a vászon majdnem szétrepedt alatta. Ám mielőtt a földre esett volna már talpon volt. A kardot kirántotta az oszlopon lógó tokjából, és két kézre fogta. "Tizenöt fegyveres tart ebbe az irányba északkelet felől" mondta a hang a fejében. Jeremy sejtette kik lehetnek azok. A banditák társai ezek szerint nem álltak neki temetkezni. Inkább bosszút akarnak állni. Vesztükre. Jeremy az egyik fa oszlop mögé rejtőzve várt. Már hallotta, ahogy az első fegyveresek közelednek. Nem hagyott nekik időt, hogy észrevegyék: kiugrott rejtekhelyéről, és két jól irányzott csapással elválasztotta fejüket a testüktől. Egy fickó látva ezt üvöltve rontott elő egy bokor mögül. Neki se lett jobb a sorsa, Jeremy csapásától elrepült a feje. Jeremy nem várta meg, míg a többiek is nekirontanak, ő lépett először. Túl sok ellenfél volt ahhoz, hogy előnyt adjon nekik. A legtöbbjüket szinte futás közben ölte meg, vágta, ahogy érte őket. Pillanatok alatt végzett mindenkivel. Mire Garion és egy embere felbukkant a pajtánál, már csak halottak jelezték, hogy merre haladt. A két harcos követte a vonalat, míg meg nem látták Jeremyt, ahogy az utolsó tetem ruhájában törölgeti a kardját.
– Itt mi történt? – hüledezett Garion.
– A barátaink úgy döntöttek, nem csinálnak temetőt az út mellett…
– A banditák… Nem sok maradt belőlük.
– Ezt mind egyedül csináltad? – kérdezte a Garion mellett álló férfi.
– Így csak egy maroniai tud bánni a karddal…
– Vagy aki ott tanult… – mosolygott Jeremy. – Jó mesterem volt, elhiheted.
– Szólok a fogadósnak, hogy csináljon valamit ezekkel itt… – Garion már indult is visszafelé. Nem igazán hatotta meg a látvány. Már az összecsapáskor felfigyelt Jeremy különleges vívási technikájára. A másik fickó is lassan botladozott visszafelé, de folyton hátra hátranézett. Jeremy meg csak tisztította a kardját, és úgy guggolásból nézett rájuk. Aztán felállt és visszasétált a szekerekhez. Szinte azonnal felfigyelt a sarokban álló alakra. De nem kapkodott a kardja után. Innen is látta, hogy csak az a szolgálólány az, akitől a várról kérdezett. A lány mereven bámult maga elé. Ezen kicsit meglepődött, de utána meglátta a lány rettegésének okát. Egy kard csillant meg a sötétben.
– Ha megmoccansz a kicsikének annyi. – mondta egy rekedt hang a sötétben. – Dobd le a kardod a földre.
Jeremy lassan lehajolt és a kardját letette a földre. Aztán felnézett és rámosolygott a férfire. Az persze meglepődött, nem is kicsit. Főleg amikor Jeremy megmarkolta a csizmájába rejtett dobókést, és belé állította. A bandita holtan rogyott össze, a kardja pedig a földre esett. A szolgálólány még mindig remegve állt egy helyben, de lassan felnézett. Amikor rájött, hogy elmúlt a veszély, gyorsan megkerülte a kardokat és a hullát, és átölelte Jeremyt. És persze elkezdett sírni. Jeremy átkarolta a lányt, és hagyta, hogy az kisírja magát. Ennél jobb megoldást nem tudott a feszültség enyhítésére. Aztán a lány hirtelen ráeszmélt hogy egy vadidegen vállain sírdogál, felkapta a fejét és elrohant. Jeremy a fejét rázva nézett utána. Összeszedte a fegyvereit, és visszafeküdt a függőágyára.
Nem sokkal később megjelent két termetes harminc év körüli férfi. Valószínűleg szolgák lehettek, valami kidobó fiúk. Összeszedték a holttesteket, és elhurcolták őket az erdő széléhez. Jeremy ásót is látott náluk, úgyhogy sejtette mi lesz a sorsuk. Egy sebtében készült tömegsírban fognak nyugodni. Jeremy szép lassan elszundikált.
Megint a kellemes női hang ébresztette fel. Már úgy hozzászokott, hogy akár a legmélyebb álmából is felébredne rá. "Öt fegyveres közelít az épület irányából. Kettő közülük nem a csoport tagja." Jeremy gyorsan talpra szökött, és kidörzsölte az álmot a szeméből. Mire Garion odaért már teljesen frissnek és üdének látszott. Amint azt már Jeremy is sejtette, ideértek a lord katonái a szállítmányért. Garion váltott velük pár szót, majd otthagyta őket a szekerekkel. Jeremy is visszavonult a fogadóba, csakhogy ő nem a nagyteremben maradt. Visszavonult abba a szobába, amit Garion ajánlott fel neki. Magára zárta az ajtót, és ki sem jött reggelig.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: gerry_t
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 227
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 263
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.3276 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz