Ősöm őse
kínt hagy rám,
ő se sejtette:
emlékét elmossa
…
Ősöm őse
kínt hagy rám,
ő se sejtette:
emlékét elmossa
a fanyar eső,
egy ige
erre int örökké.
Messze a rév,
beterít a vér.
Verem a fejem
a szürke falba,
testem merev,
vár már rám
a mély verem.
Szablyám éle elé
vetem életem,
már csak a szív visz
folyton előre,
s szaggatott inam
csak, mint kacs
a lehullt szőlő felett,
úgy lóg felettem.
Előttem az út
kisze-kusza átló,
s szemem tüze oltá
mérges dühömet,
de jeges viharban
a hó betakar,
oh, a vén pusztában
még a gém
is rajtam nevet.
Magam kínzom
kattan a zár,
ráz a lelkiismeret.
Mindenki megaláz,
tán a rák is
pusztít belül,
rám várni kár.
Csontváz testemre
a fehér meszet teszem.
Megjegyzés: … a tartalom nem elhanyagolható az olvasatomban, de szójátékként szavak visszafelé olvasásával
próbáltam játszadozni…