Van az akarat, hogy megremegő lábad,
Átszellemült tested kibírja, ha kell!
Van a türelem, mely erényeddé nőhet,
Ha heves érzelmek közt agyba jut a jel!
De hol az akarat, mely gátat szabna vágynak,
Visszafogva az érzést, hogy ne siesd még el!
És hol a türelem, mit parancsolsz magadnak,
Egy forró ölelésben, messze tűnik el!
S bár legyen akarat, az szívhez nem szól úgysem,
Hisz megvédi a tűz, mint víz az égő fát,
S legyen türelem, végig élni mindazt,
Mi két ember közt lehet, egy emberöltőn át!