perce koppan az időnek
a fák mind kidőlnek
a szél belezúgja magát
az erdőbe dörzsöli farát…
perce koppan az időnek
a fák mind kidőlnek
a szél belezúgja magát
az erdőbe dörzsöli farát
megoldódnak a kötelek
felszakadnak födelek
eljő a kárhozat világa
megtelnek a bugyik hiába
félelmébe rezeg az ág
gubóból elpereg a mák
sivít a disznó kölke
beszorult az ólba csülke
megeredt a bő véreső
jóllakott az embererdő
a szél csak tolja önmagát
és nem segít a bőkabát
a bűz úgy is átüt rajta
de a szél csak idekapta
az ember vér-hús-szagát
felfordult-gyomor-baját
leszámolja szépen percre
az EMBER, s mondja egyre:
ez biz az ő KERESZTJE
s hordja mártírként szagát
s elfelejti megmosni vala…