Elkezdődik a láthatatlan nap,
mit előre a szemek nem láthatnak,
álmos hajnalon kilép az ajtón,
dejavu érzés cserél kalapot,
elköszön és meg sem áll a célig,
a küszöbön tanyázik egy hétig.
Eldobott kő keresi elveszett sarját,
de nem leli, mert sárba tiporja fiát,
messze jár, már nem a kunyhóban,
az esze is ott van a sehol országban,
megrepedt csizmája, gombostűk száza,
mit teremtett atyája, az eltűnt mára.
Vulkán tör ki vártalan pillanatban,
urrá lesz rajtam a bús hangulat,
segítőmre nem találok sehol sem,
a hátamre egy kiló súlyt rátettem,
néma szavak hagyják el lelkem,
s, úszom a kihalt tengerekben.
Félelem, és kötöttség,
mit hozott el a néma lét,
elindulok majd ha elmúlt,
bekövezve a titkos kút,
nem kergetem többé,
többet nem bújik belém.