Fröcskölő érzelmek száradnak, az üres ágy magánya
csörömpöl, fejemben száz ablak, válasz nélkül nyitva,
a csend megint magába szívja az estét…
A padlón gyöngysor kuporog, mint üres parton
a homok, s talpamhoz simul egy árok, új reggelt várok,
ahol csak nevek és bábok, nevek és bábok…
Élni kéne, míg a kormos út-menti hangok a sarokba
bújnak, fáradt maszkom a sűrű könny-milliárdokra
dobom, s ma a reménnyel alszom…
A szürke falon, mint fehér havon a vér, egy poros
árny-felhő tátog, én egy új reggelt várok,
ahol csak nevek és bábok, nevek és bábok…