Völgy közepén egy vén tölgy, mi él,
ha a szellő fújja, ő csak zenél.
Vén tölgynek lombján él sok kis madár,
ha meghal a tölgy, ó mondd, hova száll?
Hajlik az ág és suttog a szél,
vén tölgynek dala messze elér.
Suttog a szél, és zúg a levél,
Völgyben a vén tölgy vígan zenél.
Lombján száz madár víg, csicsereg.
Életről dalol a törpe sereg.
Vén tölgynek már széles a lombja,
rajta a madárnak nincs soha gondja.
Az erdő zúgja a tölgyfa dalát,
szélnek zengi el mind a szavát.
A dallamra hozzásüvít a szél,
az, ki ma indul, mind célhoz ér.
Völgyben a tölgyfa él egyedül,
közelébe más fa sosem kerül.
Minden kis élőt már az égig emelt,
de új otthon hol lesz, ha nincs kiszemelt?
Csattog a villám, haragszik az ég,
sújtja a földet, de az nem elég.
Haragja durván a tölgyre lesújt,
tölgynek a lelke felszabadult.
Szellemét hordja el mind a madár,
Tölgyet nem éri így a halál;
Meghalt a tölgyfa, de lelke az él,
az egész erdővel hangja fenél…
A csapás helyét, mondd, mi festi zöldre?
Az eső könnyként hull le a völgyre,
megbánta keserű tettét az ég.
S világra segít egy facsemetét.
Egy kicsi tölgyfa, ki sokat tanult,
Átvett egy zenét, mi lelkébe bújt.
Összejön nála a sok kicsi állat,
belőle épít mind egy kis várat.
Völgy közepén egy kis tölgy, mi él,
A széllel együtt lágyan zenél,
Dalával dúdol messze a táj,
Kivel e dal szól, nincsen határ…
Online látogatók:
Látogató: 67
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17 
Összes: 85
Jelenlévők:
