Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Zuhanás

, 670 olvasás, Vermilion , 7 hozzászólás

Abszurd

Pusztító mérget, égő sebeket
Okoznak húsokat tépő fegyverek.
Támadó halál átka rajtam
Nem fog, de fájdalmasan marja.
Ronccsá zúzott lelkek sóhaja
Átkozott nemzedékek félő óhaja,
Vérző ima, mely zsoltárrá válik,
A szent kőből mérgezett mállik.

Testembe vésve a sors jegye,
Fojtogat a kínzó élet keze.
Görcsösen, erősen és szilárdan
Pusztít el haragja a világnak.
Ereket szorít el, csontokat tör
Elátkozott, tomboló ördögi kör.
Megvetett szavak, elítélt igazság,
Nekem nem elég a megmaradt vígaszság.

Foszlóban a jövő, leszakadt égbolt,
Mára minden sárga, ami tegnap kék volt.
Nem jött el a csodatevő, nem jött,
Ami tegnap védett, a mai nap megölt.
Férges, élősködő tapasztalatlan
Senkik, gyáva, akaszthatatlan.
Torkunk szúrja a szilánkos a levegő,
Fullasztó, mérgező és erjedő.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Vers
· Írta: Vermilion
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 207
Regisztrált: 1
Kereső robot: 33
Összes: 241
Jelenlévők:
 · Napfeny


Page generated in 0.1425 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz