Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Sikoltott a lélek

, 294 olvasás, halota , 6 hozzászólás

Sajgó lélek

a félelem,
mint végtelen űr a csendet
megülte lelkünket
a nyomor ránk ütötte a bélyeget …





a félelem,
mint végtelen űr a csendet
megülte lelkünket
a nyomor ránk ütötte a bélyeget
a kénes füstként terjedő
vacogtató alvadt idő
kerékbe törte szárnyaló kedvünket
valóság fojtogató lehelete
arcunkat szüntelenül permetezte
hallottuk a régi hazug nótát
sebzett torokkal egyre fújták
hiába fogtuk be fülünket
hallanunk kellet ahogy
a fenevad mögöttünk liheg
hiába takartuk be szemünket
akár a gyászos felhő az eget
látnunk kellett ahogy
közeleg a barbár rettenet
csattogó fogakkal minket téptek
maradék vérünket kortyolták
csontjainkból a velőt itták
félelem agyunkba bele éget
hiába sikoltott a lélek
minden léptünket gyanú kísérte
testünket gyilkos árny takarta be
a képünkbe vakító véres lámpák
az el sem követett bűnöket kutatták
bennünk, mint aszfalton idegen lánctalpak
árulások ütötte sebek hagytak nyomokat
a gonosz többé már nem eresztett
halál ébresztett a hajnal helyett
anyánkat, hazánkat szitkozódva
nyakunkat a hurokba szorítva
azok döntötték el sorsunkat
kiket a vad gyűlöletre
már beoltottak örökre

2005 november 4.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: halota
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 322
Regisztrált: 0
Kereső robot: 23
Összes: 345

Page generated in 0.6276 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz