Harmincegy éves vagyok
Hogy repülnek a napok
Így megy, adok és kapok
Sokáig nem maradok
Nem lehet, nem akarok
A gondolatszilánkok
És a bemélyedt árkok
A belsőmben a ráncok
A rajtam ülő átok
Az örök érzés, várok
Mind eltűnik majd végül
Nem marad még emlékül
Sem, kit érdekel, hiszen
Magányos fajta, ilyen
Az ember, jó nagy marha
Kereslek téged Karma
De a sötétség karma
Mindig hamarabb elér
Belül egy újabb telér
Épül, egy darab kihül
Néhány ősz hajszál kívűl
Finoman utal arra
Hogy még vagyok, igazra
Fogékonyan, de fogyok
Igazán próbálkozok
Hogy ne legyek hiába
Egyedül a világban
Mint a siralomházban
Mint egy lélekkórházban
A végén visszanézek
Majd, látnék sok-sok szépet
Vagy legalább egy kicsit
Ami félelmet csitít
És érezném egészen
Hogy itt élni megérte.