Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Lelkem alkonya

, 754 olvasás, Anubis , 0 hozzászólás

Gondolat

A nap lenyugodott és sötét csend borul mindenre.
Eltűnt az éltető fény s a nap hangos nyüzsgése.
A házak ablakai mögött sorra felgyúlnak a villanyok…





    A nap lenyugodott és sötét csend borul mindenre.
    Eltűnt az éltető fény s a nap hangos nyüzsgése.
    A házak ablakai mögött sorra felgyúlnak a villanyok.
    S a sötét utcákat vigyázzák a magányos villanyoszlopok.
    Apró zajok jönnek messziről, mik a csendet alkotják,
    Néha elsuhan egy-egy autó melynek zajai az apróbbakat megzavarják.
    Az élet a házakba tömörül, ki-ki a maga otthonába.
    A zajos kemény valóságból mindenki visszatér az álmodozásba.
    Békésen hunyorgó csillagok fürkészik az álmodozó szempárt, mely könnyel telt.
    Közben a remény szenderít minket álomra, s bíztat, hogy várjuk az új reggelt.
    Az éjszaka lassú nehéz léptekkel halad el felettünk,
    miközben riadtan kalapál a szívünk.
    Millió álom kavarog bennünk és lelkünket mámorba ringatja,
    Kiváncsiak vagyunk mi lesz holnap velünk sa valóra vált álmot ki kapja.
    A szerencse velem volt de csak egy pillanatra.
    Valóra váltott egy álmot, majd összetiporta.
    Megmutatta, milyen megérinteni az álomvilágot.
    Hagyott egy percre boldognak lenni, majd a mélybe taszított.
    Most itt vagyok lenn, már a fény sem ragyog.
    Sötétben ülök, mely mintha összeakarna törni.
    Nem látok semmit. Nem látom azt sem aminek lehetne még örülni.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Ez+az
· Írta: Anubis
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 210
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 232
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1797 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz