Csendes és bágyadt
a téli délután.
Odakint hull a hó…
Csendes és bágyadt
a téli délután.
Odakint hull a hó.
Lassan befed mindent
csillogó, puha takaró.
Most odabent a jó,
Ahol a kályhában
tűz ég, duruzsoló.
A meleg homályban
lustán lapul a csend.
Nem hallatszik más,
csak a pattogás, ahogy
a fát emészti a láng.
Nézlek, amint ott ülsz
a fotelba kuporodva,
s egy könyvet olvasol.
S észre sem veszed,
a fáradtság átkarol.
Néha arcodba csap
a gőzölgő tea illata,
S te rám rebbented
álmos tekinteted.
Kérdeznélek tán,
de már nem felelsz.
Kiesett kezedből a könyv,
karod az öledbe hullt,
én nézlek, te álmodsz
míg lassan bealkonyul.