És nem tesz semmi mást, csak rám nevet,
S egy pillanat alatt, elrabolja szívemet…
Mondd, miféle varázslat a szerelem,
Hogy megismerek ezernyi embert,
És szólhat hozzám bár mily kedvesen,
De közülük sajnos, egy sem kell nekem.
Aztán egyszer csak jön az ezeregyedik,
És nem tesz semmi mást, csak rám nevet,
S egy pillanat alatt, elrabolja szívemet.
Ebben a percben az idő megáll hirtelen
És nincs múlt, csak a szépséges jelen.
Táncot jár minden, a világ forog velem.
A hangja, legszebb zenévé válik bennem,
Ott él mindenütt, napjaimban és éjeimben,
A szerelem úgy lobog fel mélyen bennem,
Mintha egyedül csakis őt szerettem volna,
Egész eddigi életemben.
|