Visongva vágtató hajtott szelek sírnak
Hej! kivert kutyaként vonyít a december
Sunyítva kúszik a veres hajnal: virrad
Havat fú a hegyre, s az sziszegi: nem kell!
Csontvázra vetkőzött, meghalt már a határ
Fogatlan sípolnak fagykérges ágakon
Senki sincs, ki olyan bolond, hogy arra jár
Az égbolt szürkén ásít, félelmes árnya von
Karácsonyra gondol, az unokák szépek
Meghajlott termetét a bot majd’ átszúrja
Botladozva lépdel, mint az emlékképek
Nehéz a rongyszőttes, s reszket minden ujja
Tőkesorok közül kivonssza a gallyat
Hitvány bokron indák: sovány lett az újbor
S mintha ők is tudnák, mind fagyottan hallgat
Miért nincsen tojás, s mért’ üres a tyúkól
Meggyűlik a halom, óesztendő vége
Már csak gyújtani kell, nemsokára indul
Megroggyanva dől rá, kékes görcs a térde
Lobbannak a lángok, nem, nem, nem is izgul
Keserű pernye száll, nyár égett a télbe
Üvöltő viharok szaggatják darabra
Dermed a föld, újra elaludhat végre
Nincs szükség már mondott, s nem mondott szavakra
Megjegyzés: 2005-09-14