Házam épül évek óta
rég elhalt már minden óda,
köd üli meg a tájat
a részvétlen föld rántja mélybe a házat,
lassú pusztulás a jövő
a végletekig gyaláz ez az ősi erő,
mocsárba ástam az alapot
elhagyott minden mi adatott,
kúszónövény öleli a falakat
ezen nem változtat az akarat.
És megindul a föld
és nem oszlik a köd,
nincs se út, se cél
majd elvisz a szél,
és elsüllyed a ház
s engem nem találsz,
eltűnik a kő
elúszik a felhő,
a Hold rásüt a tájra
s állok végzetemre várva.
Már én is süllyedek
a menybe így megyek,
föld folyik tüdőmbe
belefulladok dühömbe,
üvöltés szorít
s a mocsár elborít.