Megtörte szívemet százszor tört világom,
Ezerszer is fájó, balga naívságom.
Szívemmel tépték ki testemből lelkem,
S mi éltetett, most az visz sírba engem.
Fáj a seb… szenvedek…
Megtörte szívemet az, ki összerakta,
Az, ki tanította, s olykor vígasztalta,
Szívem törte millió darabra,
Nincsen aki összerakja, vasszaadja!
Fáj a seb… szenvedek…
Meg nem értett, sértett hitem,
Elkergetett, hogy feleszméltem, igen!
Elvesztettem szívem erejét,
Elvesztettem, nincsen menedék!
Fáj a seb… szenvedek…
Könnycseppek gurulnak le arcomon,
Sajnos nincs értelme harcolnom,
Feleszméltem ez öntelt Világra,
Önző ember tartott markába!
Fáj a seb… szenvedek…
Fájdalmam közt, szívem megremeg,
Az emlék messze, távolba kergetett,
Visszatértem, s most szembe nézek veletek,
Boldogtalan, önző, szomorú emberek!
Fáj a seb… elmegyek!
Megjegyzés: "Sírva írtam ezt a verset, sírok most is, s szenvedek!
S meghalt egy részem, odaveszett!"
2005.09.12.