Nagy város te ős
Babilon kincseid
égrenéző tornyod
s ezer zikkuratod
sok mesés kincse…
Nagy város te ős
Babilon kincseid
égrenéző tornyod
s ezer zikkuratod
sok mesés kincse
szétomlott falaid
alatt hever prédára várók martaléka lett csupán rablott kupáidban vörös
bor a szentek vére Dura mezőn szobrot építők Marduk és Nabú nevetek
tüzes kemencétek elveszett és minden ármány hazugság porba hulltatok
vérivó szajha megmondatott ítéleted megtapodtatsz nyomod sem marad
mint a malomkő úgy hullasz mélybe emléked is elvész veled s énekeket
táncolnak majd a
belőled ma kifuók
Anu meg Enlil Éa
semmit nem értek
cserép agyag test
fa s arany csillogó
semmi Sín Samas
te Istar csillagotok
már nem is fénylik
Babilon eladod ma
Jézust a fáról is és
előtted vajákolnak
virrasztók gyöngy
füzéreiddel s imát
kántálnak az égre
kiket becsaptál de
tornyaidon s arany
oltáraidon vér zeng
már látom a véged
te már oly hiába is
nyújtogatod csókra
gyűrűs agg kezedet
immár elvégeztetett