I.
Nézd, Kelet felől, az ormokon:
lábujjhegyen lebeg feléd:
nem hajnalsugár,
csak visszavillan még
néhol sápadt homloka
mennybolt-ívei…
Elköszönni fáj…
II.
Egyszer mind e fájdalom
csak édes-keserves tréfa lesz:
ez sejtelem!
Tündklő fehérnek látszol innen,
áldjon meg az Isten,
mára szerencsétlen céda vagy!
III.
Ennyi gyász után légy hálás,
a reggel, édes gyermekem,
ünnepnapra virraszt,
gyöngyharmat hull majd a tájra,
egész vihart teremt majd
szűz-orkán-orgiája…
IV.
Arca tiszta Könyvét,
az Írást it megkapod:
rejt finom, szép alakot:
arany pecsét általad:
… nincs szebb virág!