Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az éjszaka arcai

, 357 olvasás, saliben , 3 hozzászólás

Sajgó lélek

elhevert város téglái
előtt kuporog a semmi sincs
sehol, cementporos fogaival
vigyorog a jéghideg…





elhevert város téglái
előtt kuporog a semmi sincs
sehol, cementporos fogaival
vigyorog a jéghideg
éjszakai szél, hűvös sugallat
a ki kell törni belőle
érzés, de csak pincék
nyöszörögnek testem
visszakozó menekülni vágyás
csend mocorog valami
egér, emberek vagy zsaruk
lesem a kijáratot köszönök
a sötétnek, egy sarokban
kuporog az elátkozott jövő
lesi, hogy megadjam
a felbukás kelyhét valahol
az alagsorban
rettegek, hajszolnak
kihasználó sihederek
pénzem haverei
-csend és puha ágy
guggol valahol az emeleten
alszik az elfecsérelt
sorsom valaki testén
tékozló örömet szerez
rettegek, félek, csend
valami mozog


Megjegyzés: Ez egy olyann korszakomat idézi aamelyet soha nem akarok visszatérni látni és főleg megélni. Keserves pillanatokat idéznek az alábbi sorok. Egyetleen embernek sem kívánom, hogy azt megélje.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: saliben
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 205
Regisztrált: 2
Kereső robot: 33
Összes: 240
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.1395 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz