elhevert város téglái
előtt kuporog a semmi sincs
sehol, cementporos fogaival
vigyorog a jéghideg…
elhevert város téglái
előtt kuporog a semmi sincs
sehol, cementporos fogaival
vigyorog a jéghideg
éjszakai szél, hűvös sugallat
a ki kell törni belőle
érzés, de csak pincék
nyöszörögnek testem
visszakozó menekülni vágyás
csend mocorog valami
egér, emberek vagy zsaruk
lesem a kijáratot köszönök
a sötétnek, egy sarokban
kuporog az elátkozott jövő
lesi, hogy megadjam
a felbukás kelyhét valahol
az alagsorban
rettegek, hajszolnak
kihasználó sihederek
pénzem haverei
-csend és puha ágy
guggol valahol az emeleten
alszik az elfecsérelt
sorsom valaki testén
tékozló örömet szerez
rettegek, félek, csend
valami mozog
Megjegyzés: Ez egy olyann korszakomat idézi aamelyet soha nem akarok visszatérni látni és főleg megélni. Keserves pillanatokat idéznek az alábbi sorok. Egyetleen embernek sem kívánom, hogy azt megélje.