Én vagyok magam számára az átok
mi ül fejemen s ügyet sem vet rátok.
Én vagyok a végzet, még ha be sem végzed.
Te vagy számomra a keserű magány
mi a sarkon vár már rám éltem alkonyán.
Míg én félek, addig neked virágzik léted.
Felzokog bennem mélyen gyermeki énem,
siratva kényszerít jövőmben levegőt kérnem!
Szöggel s korbáccsal kezében lelkesít,
majd mi mindannyian együtt elégünk
lelkiismeretünk tüzében, véget ér illó létünk.
Már senki sem kímél, senki nem segít.