Mindig újranövő
szirmaid tépdesem,
ollókezeim ügyetlenek:
elhal köztük a remény…
Mindig újranövő
szirmaid tépdesem,
ollókezeim ügyetlenek:
elhal köztük a remény.
Gyenge virágtesteden
becstelenség nyomát
kutatom titkon,
de csak kemény
védburkok fénylenek
titkaid körül.
Tévedek.
Hűtlenséged
rémálom csupán,
nem is létezik,
de a bánat késő:
Ollómtól feltépett
szép sziromruhád
fedte árva szív
bosszúra éhezik,
kegyetlen-mostohán
bánik kertészével,
ki csak esd könnyezve
halálért vagy csókért;
Kegyelmet kér
Bűnbánó könnyekre.