Remélem az ég megbocsát nekem,
Ha nem könnyezik a szemem.
Nem akarom, hogy gyenge legyen látszatom,
Soha senkinek nem mondom el bánatom…
Remélem az ég megbocsát nekem,
Ha nem könnyezik a szemem.
Nem akarom, hogy gyenge legyen látszatom,
Soha senkinek nem mondom el bánatom.
Az egyedüllét keserű íze marja szám,
De nem hiszem el, hogy csak az én hibám.
Kedvesen és piszkálódva mosolygok mindenkire,
Mögötte persze mindig más bujkál, de ne nézz mélyre.
Akkor sem fogok sírni, ha elhagy valaki közeli,
Nem a rosszra fogok vele kapcsolatba emlékezni.
Már sokszor hullhatott volna könnyem,
Ez mind-mind megesz belülről és nem feledem.
Inkább magamba tartom és elviszem máshova,
S mikor végleg leteszem fejem belerakom egy álomba.