Koppan a csizma, dobban a föld és
lüktető érben ős magyar érzés.
robban. A szélben lobban a szoknya,
szökkenő lánnyal libben a fodra.
Illan a dal, s már pattan a férfi.
Hajlik a padló, dallamuk érti.
Reccsen a háncs és szúette résen,
fújtat a por, föllebben az égen.
Éltet a tánc és csorran az ingen,
férfi verejték, tapsol az Isten.
Vérszínű szempár villan és mégis
dobban a csárdás, döbbenek én is.
A nyocvankilences rommániai fordulat előtt lehetetlenné tették hogy erdélyi magyarság éljen nemzeti függetlenségével. Az akkori idők inspiráltak e vers megírására.