Azt hiszem
nem akarok alantasabb lenni,
mert én több vagyok!
De fogunk még találkozni
~@~@~@~@~@~…
Azt hiszem
nem akarok alantasabb lenni,
mert én több vagyok!
De fogunk még találkozni,
csak ne lenne ennyire hosszú az út,
túl régóta járom,
évezredek pora borítja lábom'.
Köpenyem rongyos,
nincs rajtam már saru,
hajamba fehér szálakat szőtt
a múlandóság, fejemen idő-koszorú.
Kezem ráncosan fogja meg kezed,
mond kedves tényleg velem maradsz,
vagy a végtelenben tovább bolyongsz,
tovább kutatsz?
Ahol már csak szikrák pattannak
a semmibe,
vagy a fénybe zuhansz,
és elfelejtesz örökre?
S amikor mégis-mégis találkozunk megint,
fond körém a karod, szeress nagyon,
vigyél vissza a múltba…
hátha érdemes lesz megszületnem újra.