Keresem a szerelmet,
melynek édességével a Sors
megajándékozott – általad
Keresem a ragaszkodást…
Keresem a szerelmet,
melynek édességével a Sors
megajándékozott – általad
Keresem a ragaszkodást,
mi belőled felém áradt,
s melynek biztonsága
magányomban is elringatott.
Hiányzik a védelem, mely
e vad világ konchúzó gyűlöletében
léleksimító pajzsával
szelíden körülölelt s megnyugtatott.
Erőre, bíztatásra várva
súg ajkam a némaságba:
a gondolatok láthatatlan,
titkos rezgésein szólj hozzám…
Hogy vagy nekem, tudom.
Mégis Téged kereslek,
mert hiányzol, nagyon.
E végtelen világban
oly messze sodródtál el tőlem,
hogy most testem-lelkem magánya
édes sóhajtással keresi
az emlékek foszlányaiban
szerelmed észveszejtő lüktetését.
Keresem a szót, mely legyőzi
a távolság erejét,
s önnön magában rejlő
energiáit megőrizve utolér
s felgyújtja szívedben
a szunnyadó tüzet.
Messze vagy. Én mégis
itt őrizlek, minden mozdulatban,
múltban és jelenben,
álomban és ébrenlétben.
Köszönöm e szerelmet,
melynek üdvösségével a Sors
feléd mutatott – s általad
újjászületve megélhettem
a boldogság tisztaságát.
Köszönöm az életed,
melyben veled osztozhatok,
s ha egyet kívánhatok,
azt szívem mondatja velem:
E közös út célja legyen a végtelen,
s hite az örök szerelem.
Megjegyzés: 1999.