Dermedten állok
álmaimba bújva.
Varázsló köntösömnek
elszakadt az ujja.
Csillogó varázsporom is
lásd régen elfogyott
magamra hagytak már
mind az angyalok.
Hiába bocsátok rád
büvös mágiát
ez a hókusz-pókusz
igazán nem hat rád.
S csak nézel rám
őszint döbbenettel,
szép szemed sarkában
megdermedt fényekkel
Nem érted, fel sem foghatod,
Hol nem vetettél "magot"
Hogy fakadhat "élet"
s a sarjadó virágot,
bizony gyomnak nézed.
A csönd jeges pajzsát
magad elé tartva
várod biztos türelemmel,
hogy e hiábavaló lángolásban
a lelkem égjen el.