Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Gondolatok az íróasztal mellől

, 517 olvasás, vike , 2 hozzászólás

Gondolat

Letűnt korok dicső hősei,
Rémszerű árnyakként hatnak rám.
Megfáradt sorok gyermeteg ősei
Nem jönnek soha vissza már.

Remélem, hogy megbirkózom vele,
S nem bukom el rögtön.
Vágyakkal és ötletekkel telve,
Két lábbal állok a földön.

Vagy mégsem? És mégis.
Az a pár méter mit számít?
Lebegni a föld felett, én is,
Képes vagyok rá így.

Nem mondom, hogy mindig,
De néha jó ha nem vagyok itt
Valahol, áshová vinni,
tud bármi, ami nem sikk.

Igényes pop vagy csak egy jó rock-szám,
Egy könncsepp, egy pillantás,
S aszám körül mosoly bujkál.
Egy visszhangzó kiáltás,

Minden csak rám vall.
Mert ez vagyok én!
Sőt: én vagyok: akárki hall,
Vagy lát, az alkotás éjjelén.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: vike
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 321
Regisztrált: 1
Kereső robot: 27
Összes: 349
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.5839 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz