Soha nem gondoltam volna, de mégis:
igaz lett a rég kimondott tézis…
és én lettem azzá, mivé soha nem vágytam,
menekvő, űzött vad az éjszakában.
Cseppenként sodort magával az eső
s magamból a könnyekkel múlt ki az erő
Soha nem gondoltam volna, de mégis
rohantam zokogva, zokogott az ég is
a villámok mégse az égből jöttek…
a duda harsant, a fények fellöktek.
Cseppenként sodort magával az idő
mondják, a kihalt fa majd újra kinő
Lelassult minden, a fények is megálltak.
eltűnt az értelme az életnek, a halálnak.
arcomon folyó vér jelezte csak némán…
a szerelem miatt fekszem én itt bénán.
Cseppenként sodródott elő a gondolat
én szenvedek, de ő másokkal jól mulat
Lelassult minden, a csontok zörgése
nem némult el, sem a tüdő hörgése.
dobolt az agyamba felszaladt szív
de az, ha fél… most vajon kit hív?
Cseppenként sodródtunk, s csak a fények
villóztak, szúrtak, fájtak és égtek
Kinyílt az ajtó, és futva jöttek elém
"Vérzik? Mi történt?" karoltak belém.
remegés, sikoly és csattanó félelem…
időben, térben már fel nem mérhetem.
Cseppenként sodortak magukkal a könnyek
az érzések bennem percek alatt megtörtek
Kinyílt a szemem, és jöttek a szúrások
"most nyugtatót kap!" és már nem látok
alig egy óra, de nekem csak ájult perc
ébredek, s a lépés csak fásult mersz
Cseppenként jelzem a padlón a hosszát
lépésemnek. Mik a gondolataim átmossák
Meghasonlott érzések és vágyak hajnalán
hazatért az önmagamba vágyódó magány
bár vége az egésznek már, de tudom sohasem
engedhetem magamhoz közel kit szerettem…