Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Nővérke kérem…

, 341 olvasás, agnes , 2 hozzászólás

Somolygó

Most hogy felújitják az épületet, - végre - furcsa dolog történt. A felállványozott falak mentén kőmüvesek kezdték a munkát, és még szombaton is dolgoztak.


De mindig van aki nem azt csinálja amit kell, vagy nem tart be szabályokat. A mi egyik kőmüvesünk, úgy gondolta neki mindent lehet. Felment az állvány tetejére, ami igen magasan volt.
Az osztály a harmadik emeleten van, de van egy, a tetőtérben kialakitott szint is, ahol többnyire kiszolgáló helyiségek vannak.
Szóval ebben a magasságban be kellene kapcsolni a biztonsági övet,… Ő nemhogy nem kapcsolta be, hanem egy kicsit illuminált állapotban leledzett. A vége az lett, hogy a madarakat megirigyelve, Ő is útra kelt.
Azt mondják, a részeg embernek szerencséje van,… nála is igy volt, és ráadásul Mária kötényébe esett, mert némi zúzodásom kivül, más baja nem is történt.

A mi szeretett professzorunk az egyik nővérkével épp vizitelt. A szállni tanuló kőmüves közben elsuhant az ablak előtt.
Annyira nem hittek a szemüknek,… hogy egy pillantig döbbenten néztek az ablakra, majd professzor ur megszólalt kétkedő hangon:-
-Nővérke kérem,… most egy munkás szállt el az ablak előtt?-
A nővér megrökönyödéssel igy válaszolt:
- Igen professzor ur!… De nem volt szárnya…?!

Azzal tovább léptek a másik ágyhoz, és ment a vizit tovább…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Próza
· Írta: agnes
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 200
Regisztrált: 2
Kereső robot: 19
Összes: 221
Jelenlévők:
 · Pacsirta
 · Sutyi


Page generated in 0.1762 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz