Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A hálátlan poloska

, 656 olvasás, Akula , 36 hozzászólás

Kaland

Egy nap kifeküdtem napozni a kertünkbe. A kedvenc helyemre mentem, egy fagyalbokrokkal szegélyezett kis füves területre, amely minden igényét kielégíti annak, aki napfürdőzni óhajt a délutáni hőségben. Kellemes környezet, jó szögben tűző nap és árnyék is van ha egy időre szüneteltetni akarjuk a barnulási folyamatot. Körülbelül negyedórája feküdhettem a napon, amikor egy furcsa érces ciripelő hang ütötte meg a fülemet:
"Metalos szöcske!" - gondoltam magamban, majd néhány pillanat múlva már el is feledkeztem a különös zajról. Hanem kisvártatva megint hallottam a ciripelést. A hang az esővizes hordó aljáról érkezett, amely a házunk esővíz lefolyója alatt volt elhelyezve. Ekkor elhatároztam, hogy szemügyre veszem a zaj forrását. A hordó alján egy poloskát találtam a hátára fekve, de szemmel láthatóan nem érezte jól magát ebben a pozícióban. Kicsiny lábaival kétségbeesetten kalimpált, a hártyás szárnyai szanaszét álltak azon kétségbeesett kísérleteknek mementójaként, amelyekkel egy kis aerodinamikai felhajtóerőt próbált maga alá erőltetni, hogy elszakadjon a hordó aljától:
"Inkább örülj neki, hogy milyen mázlista vagy!" - mondtam neki - "Tegnap ez a hordó, még majdnem tele volt vízzel!"
Végül azonban megesett a szívem rajta, így aztán elhatároztam, hogy megmentem. Igen ám, de hogyan? Hiszen a karjaim túl rövidek ahhoz, hogy elérjem vele a hordó fenekét! Ezért segédeszköz után kellett néznem. Először egy partvison akadt meg a szemem, amely ott feküdt a teraszunkon. Kitaláltam, hogy ha a partvist ráeresztem a poloskára, akkor a sörtéibe meg tud kapaszkodni, én meg kényelmesen ki tudom húzni őkelmét a hordóból. Így aztán leengedtem a partvist a hordó aljára, hogy a poloska megkapaszkodhasson benne. Igen ám, de amint a poloska észrevette a közeledő tömeget úgy megijedt, hogy abbahagyta a kalimpálást és halottnak tetette magát. Így aztán a tervem kudarcba fulladt:
"Ó te buta!" - mérgelődtem - "Hiszen csak segíteni akarok rajtad, nem érted?"
De a poloskának aztán beszélhettem, a tetszhalott állapotából hatökörrel sem tudtam volna kimozdítani. Ezért új tervet voltam kénytelen kidolgozni. Most egy szemétlapátot szemeltem ki a szabadítási akció megvalósítására. Kitaláltam, hogy ha mérlegállásba állok, akkor a szemétlapáttal nyert végtaghosszabbodás révén a szegény tetszhalott poloskát, mégiscsak ki tudnám piszkálni a hordó mélyéből! Így aztán eképpen cselekedtem. Viszont a hordó fémtestét a Nap úgy felmelegítette, hogy a pereme megsütötte a hónaljamat, ahogy hozzáért. Lelki orrommal már-már megéreztem az égett hónaljszőr átható szúrós illatát, mire sikerült a szemétlapáttal kihalásznom a poloskát.
A szemétlapáton, aztán feléledt a poloska. Hitetlenkedve mászkált össze-vissza a szemétlapáton, mint aki nem fogta még fel, hogy a csodával határos megmenekülése, maga a színtiszta valóság. Feldobtam őkelmét a levegőbe, ahol kiterjesztette szárnyait és elrepült. Örökre. Meg se köszönte, amit érte tettem! Ebből a történetből azt a következtetést vontam le, hogy a poloskák elég hálátlan jószágok.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kaland
· Kategória: Novella
· Írta: Akula
· Jóváhagyta: Boskovits Éva

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 203
Regisztrált: 2
Kereső robot: 30
Összes: 235
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.5394 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz