Faggyal teli januári estéken,
Előttem ülsz a szerelem képében,
A fák is a te jóságodat nyögik,
S gondolatod a lelkemből meg nem szökik.
Egy gyertya halvány fénnyel előttem ég,
Nem voltam ilyen boldog már nagyon rég.
Te okoztad e csodás érzést bennem,
Hogy égő szerelmedet adtad nekem.
Én összetört lelkemet nyújtottam neked,
Akkor tudtam, nem élhetek nélküled.
Te egésszé varászoltad szívemet,
Elüldözted tőlem a félelmeket.
Benned lelt végre lelkem nyugovóra,
Hallgat minden marasztaló szavadra.
Hozzád írom a szerelmes verseket,
Lehoznád ezért a fenn kéklő eget.
S lelkemet újra megszúrta a rózsa,
S most szerelemnek lett pártfogója,
Ezt a tüskét kiszedni nem akarom,
Tiéd lesz szívem felett a hatalom.
Faggyal teli januári estéken,
Megjelensz egy csodás rózsa képében,
Mosolyog velünk a hóval teli táj,
ELfeledek mindent mi akkor még fájt