Bevezetö helyett a mű szolgáll emlékül,
A krititkák lesznek mik pontozzák végül.
A csalódás szülte megint e verset,
Mi egykor barátság volt az mára megfeslett.
Oh botor a lélek mely gyarlón társat keres,
S tetszelegni akar neki, mert megfelelni vágy,
A barátság zászlaja már rég nem fehér, veres,
Kemények lettünk eltünt minden mi szép és lágy.
Oh balga múlt, biztunk remélve megtaláljuk Őt,
Őt ki lelki társ ki mellettünk áll, kitart,
Vele vivtatjuk meg a múltat s a jövőt,
Ha kell Tölle megkapjuk a segitő kart.
Oh ember! Ki barátja csak önmagának lehet,
Barátnak szeretném az igaz szerelmemet,
Ám ö is csak kedvesen rámnevet, felejt,
Már nem lelem benne ugyanúgy kedvemet.
Oh mi az mi maradt már nekem, te élet?!
A Remény? Ez is mint mind csak egy balga szó,
Ha nem kapom meg nem is kérek tétet,
A Romantika, Barátság már csak szóként hallható...