Nélküled nézem a csendes eső halk kopogását,
Nélküled Tekintek a távolba álmodozón...
Ülök a sötétben... és elhalkulni vélem szívem dobogását...
Hogy dobogott...! Örömmel, szerelmesen... lázadozón
Nélküled virrasztom át az éjjeleket,
Nélküled érzem talpamon a kavics ropogását...
Járom az utakat... csendesen... keresem veszni látszó életemet...
Sétálok... figyelek... hallom egy ember fáradt krákogását...
Néküled írom le minden nap gondolataim szemetét,
Nélküled tépem szét zokogva szívem tépázott függönyét,
Vaszárkába toloncolom érzéseim... nem élek... ez már a köztes lét.
Nélküled... Nélküled... Nélküled... Nélküled... könnyezem a magány tengerét