Szépek a fények, ha búcsút int a Nap.
Gyöngy még a sáska, hogy lábával zenél,
múltat táplál így ezer mesével, de
túl nagy zajban, s csendben szomorodom én.
Szorít a máglya vagy szívben űz vihart,
mindig apró léptekkel jön a félelem.
Vajon melyik hullámot keverik éppen?
S kit boldogít majd a munkával kapott bér?
Jó kitárni lényünk, ha él benne szép is,
gyermekeink úgy vágyják, kérlelik a jót,
de már csak egy részem mer velük beszélni,
titokba burkolózna bennem a jövendő út.
Ez feszít, ahogy nézek víz nélkül vihart,
eső nélkül sóhajtó, poros kerteket,
gabonát, olajat, benzint és terveket,
s csak az alvás és röpke ima feloldó ír.