Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Megakadva a regeneráció folyamatában

, 248 olvasás, Pancelostatu , 4 hozzászólás

Bánat

Az élethez közel élek, nem benne.
Tükörben rá sem ismerek arcomra.
Minden amiben hittem, magam mögött.
Magamat nézem élő testem fölött.
Félig itt, félig ott, így hagyott engem
a néma teremtő, jól egymagamra.
Az elmém vágó szilánkokra törött,
szívem elégett attól, amit őrzött.
Nem értem már a rendeltetésemet,
az kohézióját létezésemnek.
imádkozom sokadik napja, őrzöm
lelkem tisztaságát, minek csak börtön
az anyagi lét. Mindent elfelejtek.
A feledés betakar és betemet.
Tűz vagyok, a lég, víz és maga a föld.
Körré lesz fejemben a sok háromszög.
Magzat pózban ér tán el a kikelet.
Meghalok, mire elűzöm a telet
terra inkognitómnak erdejéről
mit köd lep sok éve... kezdjem elölről?
Soha. Én soha a büdös életben
nem akarok többé élni. Már vége.
Minek ez a pocsékba menő idő?
Szánalmas irgalom a Pokol előtt?
Megitatom, mi szomjazik véremre.
megetetem, ki éhezik lelkemre.
Ki szembe jön velem, én kiröhögöm.
Oda tart csak, ami volt a börtönöm.
Figyelek csak, és már senki sem kedves,
arcotok homály, és csak fehér zajt vesz
zenész fülem. Nyugtat. Az én örömöm.
Sehol semmit senkinek sehogy. Őrzöm
az üres testet, amivé csak lettem.
Voltam. Tettem. És... mindent elengedtem.
Szemeket őriz most sok bárányfelhő.
Csemetefára másztam, tán majd megnő,
fel, egyenesen az gyönyörű égbe.
És ha kóbor villám csap le pont ide,
Réges-régen nem vagyok már ártatlan,
nem vagyok már harcos sem, csak álmatlan.
Van a helyemre számtalan vágytalan.
Ez a mindenképpen talán biztosan,
megmaradt idegemre megy piszkosan,
ne mondd már, hogy merre, miért, és hogyan...
Sodródom a szél reptette levéllel
visz a szél, és hogy merre, nem érdekel.
Oly könnyű most... nekem csak az énekel.
Elképesztően szép angyali kórus.
Hiába mondom én, hogy legyen már kuss.
Hallhatom. Talán ennyi lenne a juss?
Eme fán terem ám a nyumnyibogyó!
Mindent látok tőle, azt is, mi a jó.
Óceánt sírok. Tán elvisz a hajó?
Isten ajándéka csak feladatnak.
Ha szobrot kapok, a galambok leszarnak.
Ne keress és nem akarom a választ,
italt öntök csapba, utolsó támaszt.

Sokadik napja imádkozom.
Eutanáziáért visítozom.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: Pancelostatu
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 58
Regisztrált: 0
Kereső robot: 35
Összes: 93

Page generated in 0.0694 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz