Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Piszkos kezek, tiszta körmök

, 524 olvasás, Öreg , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

Szomorkás, nyárvégi délelőtt, két gyerek üldögélt az iskola melletti téren, a vén juharfa alatt. A szőke, mosolygós, fekete szemű Annamária, és a szeplős, elálló fülű, csorba fogú Tárnoki. Csillag alakú levél ereszkedett, lassan. Egy unatkozó, lesben álló szellő elkapta, kicsit röptette, majd beletette a homokozóba.
- Már csak egy hét és hetedikesek leszünk - sóhajtott a lány.
- Én, nem biztos - húzta el a száját, Tárnoki.
- Tényleg! Indulj, ha elkésel, Sav dühös lesz, és tutira elhúz.
- Megvársz?
- Persze.
Annamária, szemmel kísérte a fiút.
- Hogy megnyúlt - gondolta.
Eszébe jutott, hogy májusban mikor megismerkedtek, és Noki segített hazajutni a kirándulásról, még egyforma magasak voltak. Most meg, az ünneplő nadrágja, jóval a bokája fölött lengedezett, s a fehér ing ujját is fel kellett tűrni. Míg rá még jók voltak a tavalyi ruhái. Azon tűnődött, hogy barátkoztak össze igazán. Talán, mikor a fiú, csúzlival meglőtte egyik barátnője felnőtt rokonát, hogy megmentse őket. Azt hitte, leánykereskedő. Nem gondolt rá, ő is mennyit változott a nyáron. Kényeskedő, beképzelt, önző szobanövény volt. A vakáció végére lettek valódi barátai, aki előtt nem kell megjátszania magát, elfogadják olyannak, amilyen. Korábban, módos szülők gyerekeként lenézte, és titokban irigyelte őket. Boldogan ugrott olyan kalandokba velük, amelyek után, régen, csak távolról sóvárgott. Anyját, apját lekötötte a pénz hajszolása, észre sem vették a változást. A kislány minden este fáradtan, maszatosan, kócosan, gyakran tépett ruhában, kipirultan ért haza.
- Aztán, ügyesen! Nehogy szégyent hozz ősz fejemre! - kiabált a fiú után.
Noki vigyorogva bólintott.
Kisvártatva, hárman fordultak be a térre. A hórihorgas, álmos szemű Blaskó, a szelíd, lomha, kerek fejű Gelencsér. Közöttük, mint mindig, a pöttöm, pisze orrú, lencsi-képű Kalner Zsófi igyekezett lépést tartani.
- Na? - kérdezték egyszerre, és ledobták magukat Annamária mellé.
- Még bent van.
- Kár, hogy vége a szünetnek - szomorkodott Blaskó.
- Ne nyafogj már! Emlékeztek milyen király volt, mikor vízzel töltött óvszereket dobáltunk a Tárnokiék erkélyéről? - próbálta felvidítani, Annamária.
- Az volt ám a szőnyegbombázás! A szemben lakó Krecsmarek, meg beköpött minket.
- Alig tudtunk meglógni a hátsó lépcsőn. Ha nincs az udvarban a nagy ecetfa, biztos elkapnak - tódította Gelencsér.
- Nagy balhé volt. Nokit, egy hétre bezárta az anyja.
- Szerencse, hogy nálunk a padláson volt az a kötélhágcsó - szólt közbe Kalner Zsófi.
Itt elakadt a beszélgetés. Gyászos hangulatban, némán ültek egymás mellett, maguk elé bámulva.
A közelben varjú károgott. A tél közeledtét híresztelte. A Nap, szégyenlősen rejtette kerek arcát egy felhő mögé. A juharfa fázósan megborzongott, s elengedett néhány levelet.
- Mi történt? Úgy gubbasztotok itt, mint négy beteg túzok - állt meg előttük Tárnoki.
- Hogy sikerült?
- Izmos kettes.
- Legkomolyabb pótvizsga! Ünnepeljünk fagyival. Dobjuk össze a zsét - javasolta Gelencsér.
Mire kiforgatták a zsebeiket, kétszáznegyven forint jött össze.
- Ebből, nem fagyizunk - szontyolodott el Zsófi.
- Meghívlak benneteket - lobogtatott egy tízezrest, Annamária.
- Jó annak, akinek gazdagok a szülei - morgott Blaskó.
- Ne hidd. Tök merevek. Még egy nyamvadt kutyát se engednek, pedig majd’ akkora a kertünk, mint egy futballpálya. Emlékeztek arra a macskára, aminek konzerves dobozt kötött a farkára két idióta az osztályomból?
- Persze. Kénytelen voltam kicsit rugdosni őket. - bólogatott Gelencsér.
- Alig tudtuk megfogni szegény cicát - mondta Kalner Zsófi - engem meg is karmolt.
- Később, megszelídült - folytatta Annamária. - Egy hétig rejtegettem a szobámban. Csak hallottátok volna milyen cirkuszt csináltak az őseim, mikor kiderült. Azt ordították, kidobnak a macskával együtt.
Úgy látszott, az ég is siratja az elköszönő vakációt. Még el sem fogyott a fagyi, hideg, apró szemű eső kezdett cseperegni. Délután, a gyerekek, Tárnokiék sötét, másfélszobás lakásában szorongtak. Ültek a kopott heverőn, s egy régi játékkonzollal múlatták az időt. Szemük a monitorra tapadt, ahol mogorva, torzonborz lovag kaszabolt groteszk szörnyeket, embernyi pallossal. Annamária, míg arra várt, hogy rákerüljön a sor, Noki holmijában kutatott. Különböző keménységű ceruzák, tollak, színes radírok közt turkált. Törött játékautók és egy hiányos sakk-készlet alatt, nagy alakú vázlatfüzetre bukkant. Az első oldalon önmagával nézett szembe. Döbbenten bámulta a jól sikerült, aprólékos gonddal kidolgozott, grafittal készült arcképet. A füzetben még jó néhány rajzot talált saját magáról, és egy fáradt arcú asszonyról. A többi oldalon, néhány vonallal vázolt madarak tollászkodtak. Anatómiailag hibátlan, lobogó sörényű lovak vágtattak, ágaskodtak. Szinte hallotta nyerítésüket, patáik csattogását. Lenyűgözve forgatta a lapokat. Hirtelen ötlettől vezérelve kiosont, s hátizsákjába csúsztatta a füzetet.
A nyár utolsó hete, egy hosszú pislogás volt csupán. Úgy szállt el, mint a füst, ha feltámad a szél. Az évnyitón, a hetedik A, az „elit” osztály terméből, ahova Annamária is járt, új- ruhák, cipők, tanszerek illata áradt. A másik hetedikben, kinőtt nadrágok, agyonmosott ingek, blúzok ültek a padokban.
Az első tanítási nap után, Tárnoki, nagybátyja szikár alakját látta a házuk előtt. Barátságos, kissé merev mosollyal, már messziről integetett. A fiút taszította, de hogy miért, magának sem tudta megmagyarázni. Néha eljött látogatóba, olyankor mindig hozott valami ajándékot. Mikor azt hitték, a fiú nem hallja, anyjával fojtott hangon veszekedtek.
- Anyád mikor jön haza? - kérdezte a férfi.
- Ma is későig dolgozik.
- Sokat vagy egyedül? - folytatta atyáskodva.
- Vannak barátaim.
- Az nem ugyanaz.
Nagybátyja fölkísérte a lakásba.
- Van pénzed? - vett elő egy tízezrest.
- Nem kell… Köszönöm.
Nem látom, a nagy pénzhalmokat - nézett körül színpadiasan a férfi. - Tedd csak el.
Látva, hogy a gyerek nem nyúl érte, letette a bankjegyet az asztalra, s kifelé indult. Az ajtóból visszafordult. Arcáról eltűnt a joviális mosoly, hideg, alattomos róka-vigyornak adta át helyét.
- Egy kis szívességet szeretnék kérni. Rengeteg dolgom van. Elvinnéd ezt a kis csomagot Újpestre a Kender utca hatba?
- Persze - válaszolt kelletlenül, a fiú.
- Jó gyerek vagy. Ha sikerült, holnap gyere el hozzám, és megkapod a tízes párját.
Noki becsöngetett Annamáriáért, és együtt indultak a város északi végébe. Késő délután értek Újpestre. Kopott, földszintes házak között haladtak. Némelyiken még háborús sérülések éktelenkedtek. Roncs autókat, járdára borított törmelékhalmokat kellett kerülgetniük.
- Ez lesz az - állt meg Tárnoki, egy szürke, málló vakolatú, törött ablakú ház előtt.
- Micsoda lepra hely! - húzta el száját a lány.
A csengetésre borostás, férfi jött elő. Sötét üregei mélyén, vizenyősen csillogtak szemei. Szó nélkül elvette a csomagot, és becsapta az ajtót.
Noki, másnap valóban megkapta a tízezer forintot, ám egy újabb küldeményt is.
- Nem tudom megoldani. Rengeteg a tanulnivalóm - próbált szabadulni.
Nagybátyja, egészen közel hajolt. Orra csaknem hozzáért a fiúéhoz. Nyála az arcába fröcsögött, szájból pálinkabűz, dohányfüst, és hagyma szaga áradt.
- Már késő! - sziszegte a férfi. - Ha kiderül mi volt a tegnapi motyó, mész a javítóintézetbe, anyád meg börtönbe. És biztosan kiderül, ha nem leszel okos, vagy eljár a szád.
A gyermek elhitte. Minden hétfőn, szerdán és pénteken kellett jelentkeznie az új szállítmányért. Annamária mindig elkísérte, próbálta meggyőzni, kérjen segítséget, de a fiú nem bízott a felnőttekben. Nagybátyja pedig minden alkalommal, bőkezűen megfizette. Mivel korábban mindig üres volt a zsebe, hamar megmérgezte a könnyen szerzett pénz. Már nem akart szabadulni, s egyre inkább idegesítette a lány unszolása. Egyszer, váratlanul megdühödött.
- Nem vagy az anyám! - vágta oda élesen. - Hagyj békén! Ha nem akarsz, ne gyere!
A kislány könnybe lábadt szemmel nézett utána, remélte, hogy megfordul, és elmosolyodik. Tárnoki eltűnt a sarkon.
Annamária becsöngetett Kalnerékhoz. Zsófi nyitott ajtót, a háta mögül kiabálás hallatszott.
- Megint balhéznak. Menjünk le inkább a térre.
- Mit gondolsz Nokiról? - kérdezte a szőke lány.
- Jó arc, de mint fiú, nekem nem jön be. Inkább a Gelencsér. Az a sügér meg nem veszi észre, pedig a körmömet is kisúroltam, és a kedvéért megtanultam buborékot fújni rágógumiból.
- Megmondjam neki?
- Jó ötlet. Miért kérdeztél a Tárnokira?
- Hülyeséget csinál, és nem lehet meggyőzni.
Annamária mindent elmondott.
Másnap, mikor Noki befordult a Kender utcába, Blaskó és Gelencsér fogta közre.
- Mit akartok!? - förmedt rájuk.
- Tisztára mossuk egy idióta retkes mancsait.
Két oldalról megragadták.
- Engedjetek! Barmok!
Hiába rángatta magát, két erős kéz tartotta. Tehetetlen dühében, folytak a könnyei. Ekkor három rendőrautó állt meg a hatos számú ház előtt. A szirénázásra abbahagyták a huzakodást.
- Menj, ha akarsz.
Tárnoki nem mozdult.
- Hogy kerültek ezek ide?
- Talán, valaki névtelen bejelentést tett - vonta meg a vállát Blaskó.
Pár pillanattal később a borostás férfit vezették ki, aki a csomagot várta.
- Bakker! - Álmélkodott Gelencsér. - Ez nem sokon múlt.
- Épp csak azon, hogy nem engedtetek oda. Visszaviszem a cuccot a gyökér nagybátyámnak, aztán felejtsen el. Elkísértek? Lehet, hogy szükség lesz erősítésre.
- Jövünk.
A csengetésre a szomszéd ajtó nyílt ki, s egy középkorú nő szólt ki rajta.
- Egy órája vitték el. Bilincsben - tette hozzá fontoskodva. - Tudtam én, hogy valami nem stimmel vele. Mondtam is a menyemnek, ez még…
- Csókolom.
A három gyerek megpróbálta a csomagot belegyömöszölni az első kanálisba. Beszorult a rácsok közé. Lábbal taposták, a papír elszakadt, tucatnyi tabletta, fehér por hullott a csatornába.
Noki, eleinte félt, hogy érte is jön a rendőrség. Álmában börtönbe zárták, ahol pingponglabdákon kellett aludnia. Mivel nem történt semmi, lassan megnyugodott.
Egy hét eső után, végre előmerészkedett a Nap. Már fáradt volt kicsit, de így is jólesően melengette a gyerekek arcát. Iskola után a téren üldögéltek hazamenni egyiknek sem volt kedve. Annamária félre hívta Gelencsért.
- Nem vettél észre valamit?
- Mit? - nézegette ijedten a ruháját - leszart egy madár?
- Dehogyis - kuncogott a lány. - Azt, hogy Kalnernak bejössz.
- Téényleg? - csodálkozott a fiú, s elkerekedett szemmel Zsófira pislogott.
A kislány szélesen mosolyogva buzgón bólogatott.
Másnap a három gyerek ugyanúgy ballagott iskolába, mint máskor. Pusztán annyi volt a különbség, hogy Gelencsér arcán bódult mosoly ült, s lapátnyi markában eltűnt Kalner Zsófi keze.
A második szünetben, Blaskó és Noki, épp egy radírral egyérintőzött, mikor Tóni bácsi, a nyugdíjas rajztanár, paralízises lábával végigkopogott a folyosón. Félelmetes híre volt az iskolában. Ahol megjelent, a gyerekek szuszogni is alig mertek. Elég volt összevonni bozontos szemöldökét, vagy rávillantani szúrós, fekete szemét a helytelenkedőkre, s azok tüstént angyalkává változtak.
- Tárnoki! Ez a tiéd? - Mutatta a vázlatfüzetet, amit a fiú, már napok óta keresett.
Noki, villámgyorsan végigpergette agyában, lesz-e valamilyen büntetés, ha elismeri, hogy az övé.
- Igen.
- Hozd ide az intőkönyved!
(Már, csak ő használta ezt a szót.) Mikor a gyerek visszaért a tájékoztató füzettel, folytatta.
- Szeretném, ha idétlenkedés helyett ezzel foglalkoznál! - rázogatta a vázlatfüzetet. - Írjad! Tisztelt szülő! Gyermekét, minden hétfőn, szerdán és pénteken, a hetedik órában, rajzból kötelező korrepetálásra rendelem. Mai dátum. Holnap, kezdjük!
- De…
- El ne késs, mert összetöröm a csontodat! Tényleg leírtad, hogy „mai dátum”?
A következő tízpercben, Annamária és Noki az udvaron üldögélt egy összefarigcsált padon. A kislány igyekezett úgy tartani a kezét, hogy Tárnoki lássa.
- Te voltál?
- Micsoda? - kérdezett vissza a lány, ártatlanul.
- Hogy kerültek a rajzaim Tóni bácsihoz?
- Tőle félek. Én csak a Margit néninek adtam oda.
- Miért?
- Sejtelmed sincs semmiről! - mérgelődött Annamária.
- Ne mondd ezt - motyogta zavartan, a fiú.
Fülei kigyúltak, szemét lesütötte. Tekintete véletlenül a kislány kezére tévedt. Körmei, ragyogó tisztára voltak súrolva, s bal kisujját neonzöld lakk díszítette…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 64
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 89

Page generated in 0.0933 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz